Adatértékesítés osztalék helyett
A huszonöt százalékos Keler-részesedés mindkét tőzsde legnagyobb "vagyontárgya", az Elszámolóház értékéből a BÉT-re, illetve a BÁT-ra eső 25-25 százalékos hányad becslések szerint legkevesebb 2,5 milliárd forintot ér.
A néhány éve már feszes gazdálkodásra kényszerült árutőzsde évről évre megpróbálja meggyőzni tulajdonostársait (a BÉT-et és a jegybankot), hogy az Elszámolóház nyereségének egy részét fizessék ki osztalékban. A jegybank és az értéktőzsde arra hivatkozva verte vissza az osztalékfizetési próbálkozásokat, hogy magának a Kelernek is fejlődnie kell, vagyis nem lehet a nyereséget kivinni.
Mára a BÉT gazdálkodása is szűkösebb, mint korábban, a drasztikusan visszaesett forgalom jóval kevesebb bevételt hoz a tőzsdének. Az értéktőzsde az idei évre mintegy 2 milliárd forint bevétellel számol, a tervezett nyereség viszont mindössze 62 millió forint.
Első pillantásra úgy tűnik, a BÉT számára kézenfekvő megoldás lehetne, ha csatlakozna a BÁT-hoz, és megkísérelne Keler-osztalékból pluszpénzhez jutni. Dunavölgyi Mária, a BÉT ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: az osztalék kikéréséhez a tőzsde közgyűlésének jóváhagyására van szükség. Jelenleg egy olyan (két közgyűléssel korábbi) határozat van érvényben, mely ezt nem kéri, és az ügyvezető igazgató szerint ez valószínűleg nem is változik a tavaszi elszámolóházi közgyűlésig. Dunavölgyi hozzátette: a BÉT-nek nincsenek olyan fejlesztései az idén, melyekhez a tőzsde által nem kigazdálkodható forrásokra lenne szükség.
Az értéktőzsde bevételi struktúrája ráadásul átalakulóban van, a stratégia szerint egyre nagyobb hányadot tesz majd ki az internetes adatértékesítésből származó jövedelem.
Horváth Gergely, a Keler Rt. vezérigazgatója szerint az Elszámolóház tavalyi nyereségében jelentős részt képvisel a készpénzállomány, így a tulajdonosok döntése esetén minden különösebb gond nélkül, a napirenden lévő fejlesztések forrásának biztosítása mellett is tudnak osztalékot fizetni. A vezérigazgató szerint ugyanakkor a BÉT idei fejlesztési tervei nem indokolják, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a Kelertől átvett osztalékból szerezzen forrásokat.


