BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Amerikába tart a Graboplast

Új megrendeléseket remél a Graboplast Rt. a szombaton megnyílt hannoveri Domotext szakvásáron. A cég amerikai partnerekkel is tárgyal a tengerentúli értékesítés megkezdéséről. Az első fél évben bevezetendő hatékonyságnövelő intézkedésektől több száz millió forintos megtakarítást várnak.

A Graboplast teljes stratégiai termékpalettáját felvonultatja a Hannoverben szombaton megnyílt Domotext szakvásáron. Itt találkoznak olyan megrendelőkkel is, akik az amerikai piacon értékesítenék a győri cég termékeit. Mint ismert, a Graboplast nemrég tette egyik fő célkitűzésévé az amerikai piacra való betörést.
A Graboplast idei évéről Jancsó Péter elnök-vezérigazgató korábban úgy nyilatkozott, hogy a cégcsoport tervei között 16 százalékos árbevétel-növekedés szerepel, és a forgalomhoz mérten 5 százalékos üzemi eredmény elérésével számolnak. A tavalyi első kilenc hónapról rendelkezésre álló adatok szerint a cég 12,86 milliárd forintos árbevétel mellett 136 milliós üzemi eredményt ért el, vagyis a fedezeti hányad alig haladta meg az egy százalékot.
A cég több száz millió forintos megtakarítást remél egy hatékonyságnövelő programtól, melynek levezénylésével a múlt héten a Deloitte & Touche (D&T) céget bízták meg. A termelékenység növelésére irányuló átvilágítást már el is kezdte a D&T a termelés területén.
A D&T a tervek szerint februárban már leteszi javaslatát a termelés programozására, a gyártási folyamatok racionalizálására, valamint a beszerzési és beruházási stratégia továbbfejlesztésére. A hatékonyságnövelő intézkedések végrehajtása várhatóan az idén július elsejéig megtörténik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.