BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Befektetőt keres a Kódexpress

Egy felügyeleti haladéknak köszönhetően január 15-ig még nem vonják be a Kódexpress engedélyét, így a biztosító addig próbálkozhat befektetőt találni. A cég vezérigazgatója szerint az utolsó percben is hazai és külföldi vevőjelöltekkel egyeztetnek.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) december közepén még egy hónap haladékot adott az 1999 decembere óta felfüggesztés alatt álló Kódexpress Biztosítónak arra, hogy rendezze helyzetét -- nyilatkozta Dögei Sándor kiemelt felügyeleti tanácsadó.
Információnk szerint az "utolsó utáni" hosszabbítás jövő hétfőn jár le. Vass Mária, a Kódexpress vezérigazgatója lapunknak elmondta: egyelőre még több -- hazai és külföldi -- vevőjelölttel is tárgyalnak, de megállapodás nem született egyikükkel sem.
Az egyetlen hazai magánalapítású -- eredetileg a Haas család birtokolta cégek többségi tulajdonában lévő -- biztosítótársaság számára a tét az: sikerül-e a céget feltőkésítő befektetőt találni és üzleti tervet készíteni a folytatáshoz. A vezérigazgató korábban jelezte a sajtóban: sikertelen keresés esetén egyéb pénzügyi szolgáltatóként, például biztosításközvetítőként folytatják tovább.
Az 1999-ben mindössze 208 szerződést és 4,15 millió forint díjbevételt gyűjtött Kódexpress akkor 88 millió forint veszteséggel zárt, saját tőkéje így 372 millióra, a 460 millió forintos jegyzett tőke alá süllyedt. A PSZÁF azután függesztette fel az utóbb 700 kisbefektető tulajdonába került céget, hogy az értékesítést nem sikerült felfuttatni a remélt módon, így pénzügyi problémák léptek fel.
Az elmúlt évben a Kódexpress többek közt az Erste-csoporttal, az Agrupacion Funeuropával és izraeli befektetőkkel tárgyalt, mindeddig sikertelenül.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.