Csalódást okozó DT-eredmény
Várakozásoktól elmaradó eredményt tett közzé tegnapi jelentésében a Deutsche Telekom. A társaság a 410 millió eurós veszteséget tartalmazó elemzői konszenzussal szemben egymilliárdos mínuszt produkált a negyedik negyedévben.
A DT rendkívüli tételeket is tartalmazó éves eredménye 7,4 milliárd euró volt, az elemzői konszenzus 8 milliárddal számolt. A csoport árbevétele 15,2 százalékkal nőtt, azonban a tavaly konszolidált vállalatok figyelmen kívül hagyásával már csak 6 százalékos a növekedés.
A jelentésből kiderül, hogy a DT fejlődésének motorja továbbra is a mobilágazat, uyganakkor a harmadik generációs mobilkoncessziók amortizációja és az ezekre felvett hitelek kamatai közel félmilliárd eurót emésztettek fel.
A DT szűkszavúnak mondható jelentésében a mobilleányok felsorolásánál szerepel a Westel 1,7 millió előfizetővel. Tavaly ilyenkor a DT jelentése 0,9 millió előfizetőt jelzett a Westel-sorban, ez azonban valószínűleg a 0660-as szolgáltató adatait is tartalmazta, mivel a Matáv későbbi gyorsjelentése "csak" 844 ezer előfizetőről adott számot a GSM-szolgáltatónál. Ha az idén is mindkét szolgáltató adatai szerepelnek, az azt jelenti, hogy a Westel Rt. a várakozásoknak nagyjából megfelelő számú, mintegy 1,6 millió előfizetővel bírhatott az év végén. (A 450 megahertzen szolgáltató Westel 0660 előfizetői száma jóval 100 ezer alatt marad.) Mivel azonban a DT jelentése csak egytized millióig kerekít, az 1,7 milliós Westel mobil-előfizetői tábor bármennyi lehet 1,651-től 1,749 millióig, így hírértéke nem nevezhető nagynak.
A Matáv árfolyama mindenesetre jelentős eséssel zárt tegnap, lényegében a távközlési papír húzta le a BUX-ot. A DT-vel általában együtt mozgó Matáv esése nem is lepte meg a piacot, az ugyanakkor kissé meglepő volt, hogy a délutánra a nap eleji 5 százalékos veszteségét szinte teljesen ledolgozó DT-vel szemben magyar leánya a nap végén sem tudott magára találni.

