BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előretört a Globus

Tovább növelte részesedését a Csabai Konzervgyárban a Globus. A csoport már tavaly árpilisban többségi részesedést szerzett Békéscsabán, a vételárat viszont még nem hozták nyilvánosságra.

A Globus 6,8 százalék megvásárlásával 60,1 százalékra emelte részesedését a Csabai Konzervgyárban -- tette közzé a társaság tegnap. A Globus tavaly április végén jelentette be, hogy megvette a Csabai Konzervgyár Rt. többségi tulajdonát, a szerződés azonban csak a versenyhivatal nyári jóváhagyása után lépett életbe.
A vételárat az eladók kérésére nem hozták nyilvánosságra. Korábban elhangzott, a kialkudott ár jóval kedvezőbb lett a két évvel korábban ajánlottnál. Kuti Ferenc, a Globus vezérigazgatója elmondta: csekély esélyt látnak arra, hogy megszerezzék a 100 százalékos irányítást, hiszen egy amerikai befektető kezében kisebbségi részesedés van, és nem is akar megválni tőle. Az új gyár megvásárlásával a Globus forgalma éves szinten 4 milliárd forinttal, nyeresége 300-400 millióval nőhet.
Információink szerint a közeljövőben ismét pályázatot nyújt be a Globus a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonában lévő két konzervipari cégre és az Aranyfácán márkavédjegyre. Kuti Ferenc korábban elmondta: az első, sikertelen pályázat után olyan tervet készítenek, mely lehetővé teszi, hogy az átvételhez ne kelljen leállítani a termelést az érintett üzemekben. Így viszont elképzelhető, hogy az MFB nem írja majd elő az ajánlat összegének megemelését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.