Január elején kapott hivatalos értesítést a Globus a Magyar Fejlesztési Banktól, melyben arról tudatták a társaságot, hogy eredménytelenül zárult a Limpex-csoport egyes tagjaira kiírt pályázat. Lapértesülések szerint az MFB januárra halasztotta a döntést, feltehetőleg azért, mert a pályázók a vártnál kisebb összegű ajánlatokat nyújtottak be.
Mint arról korábban hírt adtunk, a konzervipari társaság a szegedi és a nagyatádi konzervgyárra, valamint az Aranyfácán márkavédjegyre nyújtott be pályázatot. A társaság vezetői korábban közölték, hogy az akvizíciókra mintegy 6-800 millió forintot szánnak.
Kuti Ferenc, a társaság vezérigazgatója elmondta: a sajtó által sugalltakkal ellentétben a Globus és az MFB kapcsolata jó, a konzervipari csoport újra pályázik majd a konzervgyárakra és a védjegyre. Az átdolgozott pályázat ezen a héten készen lesz. A Globus most az MFB javaslatára annak lehetőségét keresi, hogyan tudnák úgy átvenni ezeket az üzemeket, hogy a termelést ne kelljen leállítani. Emellett azt is vizsgálják, szükség esetén tehet-e magasabb összegű ajánlatot a cégekre a Globus.
Természetesen arra is felkészült a társaság, hogy valamilyen oknál fogva mégsem tudja megszerezni a két üzemet -- mondta el a vezérigazgató. Ebben az esetben a hűtőipari portfólió megszerzésére helyezik a fő hangsúlyt. Emellett régóta ismert tény a piacon, hogy a csoport folyamatosan nézi a külföldi terjeszkedés lehetőségét is, főként a határ 50-100 kilométeres körzetében vizsgálódnak, távlati célként mintegy 500 kilométeres körben kíván termeltetni és feldolgozni a csoport.
Február ötödikére rendkívüli közgyűlést hívott össze a konzervipari társaság, melynek fő napirendi pontja a DEG-tőkeemelés második fordulója. Ekkor a tulajdonosok jóváhagyását kérik további 316 045 darab részvény zártkörű kibocsátására, egy papírért a cég kasszájába 3200 forint folyik be.