BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újrainduló szakmai vita

Márciusra a kormány elé kell kerülnie az új értékpapírtörvénynek (éptv.), ám a végleges anyagot már nem a PM-en belül működő munkacsoport, hanem a tárca illetékes főosztálya készíti el. A tárca a hírek szerint újra megnyitná a szakmai vitát az anyagról, bár híreink szerint még Járai Zsigmond döntést hozott a munkacsoport által vitásnak ítélt több fő szabályozási kérdésben.

Megszűnt a Pénzügyminisztérium tőkepiaci szabályozásfejlesztési munkacsoportja, a jogszabály-előkészítés további munkálatainak irányításával Varga Mihály miniszter Klemencsics Mártát, a tárca pénz- és tőkepiaci főosztályának vezetőjét bízta meg.
A döntés némileg meglepő azt követően, hogy a tárca leköszönt vezetője, Járai Zsigmond decemberben arra adott megbízást a munkacsoportnak, hogy az addig 6 külön jogszabályban elképzelt szabályozást január végéig foglalják egységes szerkezetbe.
Információink szerint a PM vezetése még decemberben állást foglalt azokban a kérdésekben is, amelyekben a Pacsi Zoltán vezette bizottság alternatív javaslatokat fogalmazott meg. Ezek szerint a részvénytársasági formában működő tőzsde 5 éven keresztül adómentességet élvezne. Az új szabályozás az eddigieknél rugalmasabb, új értékpapír-fogalmat határozna meg, s a korábbiakkal szemben nem korlátozná, hogy ki mikor bocsáthat ki értékpapírt. Így végül is a piacra lenne bízva egy-egy kibocsátás sikere, ami teret nyithat az új, technológiai cégeknek az értékpapírpiacon történő megjelenésre.
Információink szerint az új szabályozás már nem ír elő semmiféle bevezetési kényszert a társaságok számára. Nem sikerült viszont elérni, hogy a brókercégek ügyfeleik tőzsdei papírokra adott megbízásait akár a tőzsdén kívül is teljesíthessék.
A PM döntése értelmében a vállalatfelvásárlási szabályozás megmarad az új éptv.-ben, vagyis nem a társasági törvényben szabályozzák majd ezt a kérdést, mint ahogy némelyek ellenkezése ellenére külön szabályozási részt kap majd a befektetéskezelés is.
A szigorúbb szabályozást sürgetőkkel szemben híreink szerint a volt pénzügyminiszter úgy foglalt állást, hogy az értékpapírcégeknek csak bejelentési kötelezettségük legyen a felügyelet felé ügynökeikkel kapcsolatban, tevékenységükhöz ne kelljen engedélyt beszerezni.
A munkacsoport tevékenysége során bizonyos területeket nagyon körültekintően szabályozott, ám több területen maradtak fenn vitás kérdések -- mondta el lapunknak Klemencsics Márta, aki szerint a teljes jogszabály tételes, szövegszerű átvizsgálása sem történt eddig meg. A főosztályvezető szerint a jogszabályalkotásra rendelkezésre álló idő már csak az EU-jogharmonizációs követelmények szerint is rendkívül kevés, a jelenlegi ütemterv alapján márciusban a kormány előtt kell lennie az új értékpapírtörvénynek. Épp ezért, bár újraindítják az egyeztetést a partnerekkel, túl sok vitát nem akarnak megnyitni. Az ütemterv akkor lesz tartható, ha minden fél önmérsékletet tanúsít -- vélekedett Klemencsics.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.