Amerika kapujában a Humet
Csak másodjára volt határozatképes a Humet Rt. éves közgyűlése, mert a széttagolt részvényesi körből 37 százalék képviseltette magát. Az igazgatóság felhatalmazást kapott, hogy öt évig évente maximum 25 százalékos mértékben alaptőke-emelést hajthasson végre, s arról is határoztak, hogy ezek a új részvények egész évi osztalékra jogosítsanak. A Humet a 2000. évi 37,562 millió forintos adózott eredményéből nem fizet osztalékot -- döntöttek a tulajdonosok.
Ennél sokkal több érdekességet tartogatott az idei tervek ismertetése. Civin János elnök-vezérigazgató tájékoztatása szerint a közelmúltban megkapták az OÉTI-engedélyt a Humet--R kapszula formában történő forgalmazására. Ezzel azonban vélhetően megvárják azt is, hogy a hatóság megadja a forgalmazási engedélyt a Humet-pezsgőtablettára is, amely áfonya és eper ízben kerül kiszerelésre. A Humet úgy tervezi, április végén kezdik meg a hazai piac meghódítását, reklámkampányukat pedig az újdonsült profi világbajnok boxolóra, Kovács Istvánra építik.
Az idén tavasszal a múltnak adják az "egytermékes" jelzőt is: a Humet forgalmazási szerződést kötött a Marvel Kft. öt fehérjepótló készítményének forgalmazásáról. A Humet az idén az amerikai Country Life cég 520 termékéből is bevezet néhányat hazai piacra. A Humet a tavalyi romló hazai eladási statisztikák nyomán újra akarja tárgyalni a Hungaropharmával kötött exkluzív értékesítési szerződését is.
A Humet--R hazai gyógyszertörzskönyvezése jól halad, a Fresenius céggel közösen finanszírozott kutatásokkal kapcsolatban az elnök-vezérigazgató arról számolt be: egyelőre nincs akadálya annak, hogy 2002-ben megkezdjék a hatásvizsgálatokat, s így a tervezettnek megfelelően 2003 tavaszán gyógyszerré minősüljön. Az exportértékesítéssel kapcsolatban kiderült: taiwani partnerük a közelmúltban felvette egy kinti gyár telepítésének tervét, míg az európai piacon a partner Life Plus cég MLM-értékesítési módszerétől remélnek igen sokat.
A legérdekesebb bejelentés azonban kétségtelenül az amerikai bevezetésről szólt. Civin János szerint ugyanis az illetékes amerikai hatóságnak (FDA) február 19-éig van módja arra, hogy további klinikai vizsgálatokat rendeljen el a Humet--R élelmiszer-kiegészítőként történő bejegyzésének feltételeként. Amennyiben ez elmarad, a Humet mentesül a másfél millió dollárosra tervezett humánkísérletek elvégzése alól, s tervek szerint már ősszel megkezdheti a forgalmazást a Tengerentúlon a Country Life segítségével. Az előzetes tervek havi 240 ezer adag amerikai értékesítésével számolnak, ez többszöröse a Humet jelenlegi értékesítésének.
A tőzsde meglepő lassúságról tett tanúbizonyságot az e hírre reagálását illetően, ami azt jelenti, hogy a spekulánsok vagy nem járnak közgyűlésre, vagy nem viszik magukkal mobiljukat. A Humet árfolyama ugyanis kora délutánig csendesen szánkázott lefelé a tőzsdén, mígnem alig több mint egy órával a zárás előtt el nem kezdett a hír terjedni. Az árfolyam ekkor már annak rendje és módja szerint fel is ment 13 százalékot, a várakozás ugyanis korábban az volt, hogy az FDA elrendeli a vizsgálatokat.
Ami bizonyos: péntek estig a Humet amerikai képviselőjéhez nem érkezett semmi az FDA-tól, hétfőn pedig munkaszüneti nap van az Egyesült Államokban. Civin János szerint azonban posta is van a világon, így vasárnapi álláspontja szerint bizonyosan csak e hét péntek körül lehet kijelenteni, hogy a Humet már az ősszel Amerikába megy.


