BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét 100 forint a Phylaxia

Ismét névértéken zárt a Phylaxia Pharma részvénye, az elmúlt tíz napban a társaság alaptőkéjének 36,4 százaléka cserélt gazdát. Rövidesen ki kell derülnie, hogy sikerül-e szakmai befektetőt bevonni a társaságba, vagy egyedül marad az a tőzsdei ügyletekre specializálódott pénzügyi befektetőcsoport, amelyik a közelmúltban megkereste a cég menedzsmentjét.

Az elmúlt tíz napban a Budapesti Értéktőzsde forgalmában a Phylaxia Pharma részvényeinek 36,5 százaléka cserélt gazdát. Tegnap 959 ezer, a teljes részvénymennyiség 9,3 százaléka forgott a tőzsdén, a papír pedig 2000. augusztus 10-e után ismét névértéken zárta a napot. Tovább nem is emelkedhetett, ez a szint jelentette ugyanis a napi maximális limitet.
A megélénkült kereslet összefügghet azokkal a tárgyalásokkal, amelyeket a Phylaxia vezetése a cég iránt érdeklődő potenciális befektetőkkel folytatott.
Tóth Péter vezérigazgató kedd óta Írországban tárgyal a Phaylaxia iránt szakmai befektetőként érdeklődő Crosswet-csoport képviselőivel, korábbi nyilatkozata szerint azonban az ír állatgyógyászati termékeket gyártó és forgalmazó cég mindaddig nem jelenik meg a Phylaxia befektetőjeként, amíg a közel fél éve tartó egyeztetések szerződéskötéssel le nem zárulnak.
Piaci elemzők szerint épp ezért sokkal valószínűbb, hogy a társaság részvényeit az a hazai befektetőcsoport vehette a piacon, amelyik a közelmúltban már a társaság vezetőségénél is jelezte: hajlandó lenne a Phylaxia reorganizációjához még szükséges egymilliárd forint körüli tőkeemelés végrehajtására.
Ugyanakkor -- hívták fel többen a figyelmet -- az elmúlt napokban gazdát cserélt részvénymennyiség kísértetiesen hasonló ahhoz a 38 százalékos csomaghoz, ami -- azt követően, hogy a Bábolna Rt. a múlt év tavasszal a tőzsdén keresztül értékesítette -- eltűnt a befektetők szeme elől.
Akár a szakmai, akár a pénzügyi befektető kerül a képbe, a tulajdonba lépést megkönnyítheti az a tény, hogy a társaság igazgatósága saját hatáskörben hárommillió részvény kibocsátására kapott felhatalmazást az elmúlt év során. Információink szerint a Phylaxia vezetősége a napokban sajtótájékoztatón számol be a cég körüli események legújabb fordulatairól.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.