Tárgyalnak a Sziburral
Az igazgatótanács február 15-i ülésén felhatalmazta a BorsodChem (BC) menedzsmentjét, hogy kezdjen csoportszintű stratégiai egyeztetéseket az orosz Sziburral -- jelentette be tegnap a BC. Az egyeztetések célja, hogy a két cégcsoport közötti áruforgalmi kapcsolat szélesítése mellett megvizsgálják a csoportszintű növekedési lehetőségeket is.
Ez volt a BorsodChem első igazgatósági ülése a január végén tartott rendkívüli közgyűlés óta, ahol a testület hét tagjából ötöt lecseréltek. Mint ismert, a Szibur jelenleg két taggal képviselteti magát az igazgatóságban.
A CIB Bank kezében lévő 24,8 százalékos BorsodChem-részvénycsomagra vételi opcióval bíró Szibur már tavaly ősszel közzétette elképzeléseit az együttműködésről. A ChemSystems független tanácsadó cég elemzése azonban ezekről azt állapította meg, hogy a potenciális együttműködés lehetőségei meglehetősen korlátozottak.
Az új összetételű igazgatóság egyébként megerősítette a BorsodChem korábban kidolgozott növekedési stratégiáját. Ennek lényege, hogy a társaság termelésében egyre nagyobb súlyt kapnak a magasabb hozzáadott értékű, a petrolkémiai ciklusoknak kevésbé kitett izocianáttermékek.
Kovács F. László vezérigazgató a kiadott közleményben leszögezte: az igazgatóság meg van arról győződve, hogy a közeljövőben meg tudnak állapodni a Tiszai Vegyi Kombináttal (TVK) az etilénszállítási szerződések feltételeiben. Reményeik szerint ezek a feltételek meg fognak felelni a kölcsönös előnyökre épülő európai kereskedelmi normáknak, s biztosítják mindkét cég további növekedését. A TVK részvényeseként a BorsodChem a kombinát egyéb kapcsolataiban is az azonos alapelveken nyugvó szerződéseket tudja támogatni -- áll a közleményben.
A TVK és a BorsodChem közötti korábbi etilénszállítási szerződés azt követően vált érvénytelenné, hogy a BC igazgatósága jelentős mértékben megváltozott a közgyűlésen. Az elemzők többsége arra számít, hogy az új szerződés már kevésbé lesz kedvező a BorsodChem számára, mint az eredeti.


