Végre várakozás felett
A sok várakozástól elmaradó negyedéves eredmény után végre kellemes meglepetést okozott a társaság év végi teljesítménye. A NABI éves árbevétele 77 százalékkal emelkedett, az üzemi profit közel két és félszer akkora lett, mint egy évvel korábban. A cég 2000-ben 1039 buszt értékesített, ami 544-el több, mint az előző évi. (Hozzá kell tenni, az 1999-es érték angliai értékesítést nem tartalmaz.)
Az utolsó negyedév kimondottan sikeres volt, hisz míg az esztendő első kilenc hónapjában 196 millió dolláros árbevételt realizált a NABI, addig az utolsó három hónapban további 71 millió dollár folyt be (az éves árbevétel 26,5 százaléka).
A közvetlen költségeknél 78 százalékos volt a növekedés, azonban az értékesítési, általános és igazgatási költségek visszafogása révén ezek csak 38,2 százalékkal emelkedtek. Az Optare-akvizícióból eredő szinergiahatások tökéletesen éreztették az üzemi eredményen a javulást, ám az új angol leányvállalat nemcsak bevételt hozott: közel egymillió dolláros kiadást jelentett az akvizícióhoz kapcsolódó finanszírozási eszközök költségének tőkésítése. (Ez a tétel az eredménykimutatásban a halasztott adósságkibocsátás kiadásaként szerepel.)
A kamatterhek az utolsó negyedévben voltak a legmagasabbak, hisz 1,7 millió dollárral nőttek, s ez az éves összegnek a 32 százaléka. A NABI végül 5,82 millió dolláros mérleg szerinti eredményt ért el, ami 60 százalékos növekedést jelent, miközben az adófizetési kötelezettsége a cégnek csak 34,9 százalékkal nőtt.


