Ismét Matáv-kötvények
Újabb 3 milliárd forint értékű kötvénysorozattal jelentkezik a Matáv. Az aukciós minimumárat március 20-án állapítják majd meg, méghozzá a 2003/K államkötvény elsődleges forgalmazóinál vezetett tőzsdei árjegyzés vételi és eladási hozamának számtani átlagát alapul véve.
A tavaly nyáron kibocsátott első sorozatnál még a három éves referenciahozam volt a bázis. Annyi bizonyos, hogy júliusban a forgalmazók érintettsége miatt ezt az értéket kétszer kellett számolnia az ÁKK-nak, s az új számítás eredményeképpen 10 bázisponttal alacsonyabb lett a tényleges bázishozam.
Változás az első kibocsátáshoz képest az is, hogy a cég által fizetendő prémium is jóval magasabb lesz, hisz nyáron 60 bázispont is elégnek bizonyult, most azonban maximum 100 bázispontos felárat fizet majd a Matáv az állampapír hozama fölött.
Az előző emisszióhoz hasonlóan, az aukciós ajánlatnak legalább 10 millió forint össznévértékű kötvényre kell szólnia. Az allokáció során az ajánlatokat a legmagasabb ártól kezdődően elégítik ki. A kibocsátó túljegyzést nem fogad el, azonos árfolyamszint esetén kártyaleosztásos módszert alkalmaznak.
Nyáron egyébként a 10 milliárdos pakettre 13,5 milliárdnyi ajánlat érkezett. Mivel túljegyzést akkor sem fogadott el a kibocsátó a 9,86 százalékos maximumhozam mellett nem jutott papír a befektetőknek, viszont 9,8 százalékon még elfogadtak ajánlatokat.


