BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszafogott TVK-profit

Közel 2,5 milliárd forinttal lefelé módosította a tavalyi év után elkönyvelt nyereséget a Tiszai Vegyi Kombinát. Ezt elsősorban a magasabb értékvesztéssel és az adókedvezmény csökkenésével indokolta. A társaság április 20-ra hívta össze közgyűlését.

A február közepén kiadott gyorsjelentésben szereplő 3,86 milliárd forint helyett csak 1,45 milliárd forintos profittal zárta a tavalyi évet a TVK -- jelentette be a társaság. Az auditált beszámoló ugyanis több tételnél is kedvezőtlenül változott az előzetes adatokhoz képest.
Az elszámolt értékvesztés a műanyag-feldolgozó leányvállalatoknál mintegy másfél milliárd forinttal lett magasabb. Több mint egymilliárdos kiesést jelent továbbá, hogy a korábbi 100 százalékos helyett már csak 50 százalékos adókedvezménnyel számoltak az auditált beszámoló elkészítésénél. Utóbbira azért volt szükség, mert a társasági adóra vonatkozó beruházási adókedvezmények igénybevételét illetően ellentmondásos jogértelmezések merültek fel.
A TVK ezeken felül céltartalékot képzett a romániai Plastico leányvállalatnak 1998-ban nyújtott hitelre. Mint ismert, a társaság a második negyedév során tervezi aláírni a szerződést a Plastico eladásáról.
A tiszaújvárosi cég április 20-ra hívta össze rendes évi közgyűlését, melyen többek között döntenek az osztalékfizetésről. Az elemzők valószínűnek tartják, hogy az előző években fizetett viszonylag magas osztalék megismétlése aligha várható, hiszen a teljes tavalyi eredmény kifizetése is alig 50 forintot jelentene papíronként.
A részvényeseknek kell majd jóváhagyniuk a jegyzett tőke mintegy 400 millió forintos csökkentését is, ami az örökösöktől és a társaságtól kilépett munkavállalóktól visszavásárolt részvények bevonásának a következménye. Napirenden szerepel az alapszabály módosítása, illetve az igazgatóság és a felügyelőbizottság összetételének módosítása is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.