A kormány tegnapi ülésén hivatalosan nem foglalkozott a Postabank vezérigazgatójának személyével, bár a témát korábbi hírünk szerint már a múlt heti kormánykabinet is tárgyalta. A halasztás koncepcionális vitát is takarhat (a Magyar Postával való együttműködés fokát határozhatja meg a bankvezér személye).
Jelenleg a posta, s nem a bankon belüli szakemberek esélyei jobbak, így a posztra Hegedűs Gyula, a Magyar Posta elnöki főtanácsadó-igazgatója a legesélyesebb. A szakember azonban tegnap lapunknak azt nyilatkozta: nem tud végleges döntésről.
Időközben a Postabank, a posta, valamint a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) tulajdonosi összefonódásáról munkaértekezletet tartottak a Pénzügyminisztériumban, az érintett cégek vezetőinek, a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) és a Miniszterelnöki Hivatal képviselőinek részvételével.
Egy március 27-i kormányrendelet szerint a minisztériumoknak május 30-ig kell javaslatot kidolgozni arról, hogy a posta milyen mértékű tulajdont szerezzen a Postabankban, illetve előkészíteni azt, hogy a pénzintézet megvásárolja az FHB részvényeit.
Tegnap munkacsoport alakult az előkészületekre (a tulajdonosi átrendeződés kapcsán egyebek közt a hírközlési törvényt kell módosítani, s a hitelintézeti törvényben lehetőséget adni arra, hogy a posta is birtokolhasson pénzintézetet).
Hírek szerint a posta 100 százalékos tulajdonrészt szeretne (nem vásárlással) a Postabankban. Eközben a bankon belül és egyes állami körökben is inkább azt az elképzelést támogatják, hogy a részvények egy része mintegy 3 év múlva a tőzsdére kerüljön. Kérdéses az is, hogy a posta részvényvásárlás esetén milyen forrásból teremtené elő az ehhez szükséges tőkét.
Úgy tudjuk, az egyeztetésen tegnap felmerült: ne a Postabank, hanem közvetlenül a posta szerezzen (nem 100 százalékos) tulajdonrészt az FHB-ban. Ha ugyanis a Postabank lenne a befektető, az tovább rontaná szavatolótőkéjét. A posta részvényszerzését követően idővel az FHB maradék tulajdonhányada tőzsdére kerülhetne.
Mint emlékezetes, a Postabank nemrég épp azért szabadult meg az állami jelzálogbankban addig meglévő 350 millió forint névértékű részvénycsomagjától, hogy az FHB versenysemlegesen közvetíthesse az állami támogatásos hiteleket minden kereskedelmi bank felé. E "semlegesség" kerülne veszélybe, ha a Postabank ismét házon belülre jutna -- mutattak rá szakértők.
Immár a PM számára is felvetették annak lehetőségét, hogy az FHB részvénycserével 51 százalékos tulajdont szerezzen a -- szűkítendő tevékenységű, leszállítandó tőkéjű -- Konzumbankban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.