Két vezető kormánypolitikus is nyilatkozott tegnap a Mollal kapcsolatban. Orbán Viktor miniszterelnök szokásos szerdai rádiónyilatkozatában sajnálkozását fejezte ki, hogy a Mol -- részvényesei érdekeit előtérbe helyezve -- a kormány ajánlásai ellenére sem csökkenti a benzinárakat. Matolcsy György gazdasági miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt pedig kijelentette: a magyar érdekek védelme azt kívánja, hogy megerősítsék a Molt és az MVM-et. Hozzátette, hogy ennek szellemében az állam megvásárolná a Mol gázüzletágát.
Mint ismert, ezt kormánypárti politikusok már többször kilátásba helyezték. A Mol értelemszerűen nem hajlandó bármi áron megválni a gázüzlettől, és a tavaly őszi rendkívüli közgyűlésén úgy döntöttek részvényesei, hogy négy új társaságba szervezik ki a gázüzletet, s ezekbe esetleg külső befektetőket vonnak be.
Egyelőre folyik a szakértői elemzés arról, átruházható-e, és ha igen, miként a Mol nevére szóló gázkereskedelmi engedély ezekre az -- egyelőre az olajtársaság százszázalékos tulajdonában álló, s tavaly novemberben a Magyar Energia Hivatal hozzájárulásával létrehozott -- önálló társaságokra.
A Világgazdaság által megkérdezett szakértők emlékeztettek rá, hogy Magyarországon tulajdonsemleges szabályozás van, ami azt jelenti, hogy ad absurdum bárki kaphat gázkereskedelmi engedélyt, ha tudja teljesíteni a törvényben meghatározott feltételeket, nem feltétlen szükséges, hogy az előírt tárolókapacitások, illetve elosztóhálózat a birtokában legyen. Egyelőre azonban csak a Mol tudja teljesíteni ezeket a kikötéseket, vagyis nincs esélye másnak a gázkereskedelmi engedély megszerzésére.
Ez egyébként azt is jelenti, hogy bárki szerzi is meg a Mol tulajdonban álló tároló-, szállító-, illetve gázkereskedelmi társaságokat, nem örökli meg automatikusan az engedélyt is, hanem külön eljárásban kell megszereznie.
Elemzők szerint nem valószínű, hogy a kormány vételi szándékából konkrét üzlet születhet, ellenben úgy tudni, hogy több nemzetközi konszern érdeklődik a Mol gázüzlete iránt. Két hete a Ruhrgas már megerősítette lapunknak azt, hogy ringbe szállna, de felmerült kérőként a Gaz de France neve is. A Mol a Schroder Salomon Smith Barneyt bízta meg tanácsadónak a gázüzlet értékesítéséhez, egyelőre azonban semmilyen információ nem szivárgott ki azzal kapcsolatban, hogy milyen javaslatot készítettek az eredeti március végi határidőig a befektetési bank szakemberei. Szakértők szerint az szinte kizárt, hogy a kormány ajánlatával érdemben foglalkoztak volna. Részletek talán a Mol április végi közgyűlésén derülnek ki.
Matolcsy arról is beszélt, hogy a Mol megerősödését úgy látja biztosítva, ha a társaság közép-európai vállalattá válik. (Ebben vélhetőleg egyetértenek vele az olajvállalat vezetői is.) Arról viszont nem ejtett szót, hogy ha a kormány által meghatározott hatósági gázárak következtében elszenvedett tavalyi 117 milliárdos veszteség után az idén is hasonló nagyságrendű mínuszt lesz kénytelen a Mol elviselni, akkor miből tudja majd a terjeszkedéshez szükséges akvizícióit finanszírozni, illetve hogy a verbális szinten túl miben is nyilvánul meg pontosan a kormány segítő szándéka.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.