BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabil ezüstérmes a Generali

Az előzetesen reméltnél kétszer gyorsabban nőtt a Generali-Providencia díjbevétele tavaly, viszont az elért nyereség csak töredéke lett a vártnak. A biztosító megszilárdította második helyét a piaci díjversenyben.

Tavaly 347 milliós adózatlan és 72,3 millió forint adózott eredményt ért el a Generali-Providencia (G-P) Biztosító -- tudatta a társaság. A pénzügyi eredmény 2000-ben meghaladta a 6,67 milliárd forintot. A társaság 2000 márciusában még egymilliárd forint feletti eredményre számított (1999-ben 748 millió forint volt a mérleg szerinti eredmény).
A befektetési állomány 1999-hez képest 26,7 százalékkal, 56,3 milliárdról 71,3 milliárd forintra nőtt. A portfólión belül 53 milliárdról 66 milliárdra (92 százalék) növelték az értékpapír-állományt. Ezen belül is meghatározóvá vált a hosszú lejáratú papírok állománya, tükrözve a G-P befektetési politikáját.
Piaci összesítés szerint a hazai piac második legnagyobb biztosítója 66,15 milliárd forint díjbevétellel zárt tavaly, ami 17,2 százalékos részesedést jelent. A növekedés üteme bő 32 százalékos volt, épp a duplája a reméltnek.
Tavaly 75 ezer fővel nőtt az ügyfelek száma. A bővülés részben az értékesítés fejlesztésének köszönhető. Erősödött az együttműködés a Magyar Postával (MP) és több hitelintézettel (így a Raiffeisen Bankkal és a Konzumbankkal). A további postai értékesítés viszont kérdésessé válhat. Az MP pénzügyi okokból az idén év elején eladta a G-P-ben meglévő tulajdonrészét az eddigi 90 százalékos tulajdonos Generali Holding Vienna AG-nak. Ezt követően azt is bejelentették, hogy a posta hamarosan önálló biztosítókat alapít.
Az életbiztosítások révén mintegy 22,7 milliárd forint díj folyt be, így az élet ág aránya 34,3 százalékra nőtt a társaság portfóliójában.
A nem élet ágnál a díjbevétel 43,4 milliárd forint volt. Ezen belül a "kötelező" biztosítás 13,75 milliárdos díjbevétele 6,9 százalékos növekedést jelez. A lakásbiztosításoknál a G-P 5,2 milliárd forintnyi díjbevételt ért el, ami 34 százalékos növekedést takar.
A nagyvállalati biztosításokról a cég annyit közölt: a díjbevétel átlag fölött nőtt, s az állomány is gyorsan gyarapodott. Ebben az üzletágban az volt a jellemző, hogy változatlan (esetleg növekvő) biztosítási összegek mellett szélesedett a vállalt kockázatok köre, miközben a díjak továbbra is csökkentek. A G-P ezen ügyfeleinek All Risks vagyon- és üzemszünet-biztosítási konstrukciókat dolgozott ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.