Akár a Pick-részvények tőzsdei értékpapírlistáról való törlését is maga után vonhatja az Arago által elfogadott Pick alapszabály-módosítás. A húsipari csoport főrészvényese ugyanis a társaság tegnapi közgyűlésén arról határozott, hogy csak olyan tulajdonosok számára biztosít szavazati jogot, akiket a közgyűlést 60 nappal megelőzően a részvénykönyvbe bejegyeztek.
Az elfogadott napirendi pont ellenkezik a BÉT bevezetési és forgalombantartási szabályzatával, mely úgy rendelkezik, hogy a tulajdonosi megfeleltetésnek a plénum összehívását megelőző 5-10 nappal kell megtörténnie. A tőzsde a közgyűlés előtt eljuttatta álláspontját a Picknek és az Aragónak is, ám a kérdéses pontot nem törölték. Az eseményen felszólalt Szendrei Csaba, a BÉT kibocsátási osztályának vezetője is, aki hiába kérte a részvényeseket, hogy ne szavazzák meg a kérdéses napirendi pontot. Szendrei szerint ugyanis túl azon, hogy az alapszabály-módosítás ellenkezik a tőzsdei szabályokkal, a részvényesi értéknek sem tesz jót. Ezzel a Pick olyan papírrá vált, melynek megvételekor a tulajdonos nem tudhatja, módjában áll-e majd élni szavazati jogával, a befektetési kedv mérséklődése pedig árfolyamcsökkenéssel járhat majd -- érvelt Szendrei.
A BÉT az elmúlt időszakban több kibocsátót is felszólított arra, hogy alapszabályát a szabályzatnak megfelelően módosítsa, amit azok rendre végre is hajtottak. Az Arago akár saját "személyében", akár érdekeltségeinél eddig is hatékonyan használta ki a szabályozási környezet ellentmondásait. Arra azonban még nem volt példa, hogy ilyen konfrontatív módon szegje meg az előírásokat. Ez a döntés figyelmeztetést, 100 ezertől egymillió forintig terjedő pénzbírságot, illetve az értékpapír törlését is maga után vonhatja.
A fenti eset egyébként a második alkalom volt, amikor a tőzsde képviselője felszólalt egy társaság közgyűlésén, az első ilyen kázus évekkel ezelőtt, a TVK közgyűlésén történt.
Csorbította a részvényesek érdekeit a közgyűlés másik döntése is, mely eltörölte a piaci tranzakciókkal 33 százalék fölé került tulajdonosok számára az előírt (90 nap forgalommal súlyozott átlagára) felett fizetendő 30 százalékos prémiumot. Az Arago lépésének két célja lehet -- vélik piaci megfigyelők. Elképzelhető, hogy az alapszabály-módosítással az esetleges ellenséges felvásárlást próbálják kivédeni. Mások szerint viszont az Arago a Pick tőzsdei kivezetésére készül, ha ugyanis végső szankcióként törölnék a papírt, a kivezetések szokásos forgatókönyve szerint kellene történnie mindennek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.