BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bérmunkában dolgoztat a Humet

A jövő heti tárgyalások után véglegesíthető, kikkel köt szerződést a Humet Rt. az amerikai értékesítésről. A cég a várhatóan az ősszel felfutó termelést bérmunkaszerződésekkel biztosítja. Ha a tervezettnél is több termék szállítására sikerülne szerződni, a Humet technológiai fejlesztéssel egybekötött kapacitásbővítésbe fogna, amely kapcsán nem kizárt egy zöldmezős beruházás sem.

E hét péntekén a Humet Rt. képviselői az Egyesült Államokba utaznak, hogy öt reménybeli partnerrel folytatott tárgyalásuk után a társaság véglegesítse amerikai megjelenésének stratégiáját. Mint Nagy Barnabás vezérigazgató-helyettes elmondta: tárgyalópartnereik között van olyan is, amelyik exkluzív forgalmazási jogot igényelne.
A Humet hétfői igazgatósági ülésén az európai értékesítés koordinálásával brit partnerüket bízták meg. A hazai tervekkel kapcsolatban Nagy Barnabás elmondta: a jövő héten kezdődik meg a Humet pezsgőtabletta gyártásának előkészítése, a termék őszi piacra lépésével párhuzamosan indul a cég hazai reklámkampánya.
A Humet felkészült az ősztől felfutó értékesítésre. A jelenlegi kapacitással, két műszakos munkarendben 140 ezer havi adagot tudnak elkészíteni, ami több, mint a korábbi egész éves értékesítés mennyisége.
Nagy Barnabás szerint számos gyártási tevékenységet bérmunkában végeztetnek: a szárazanyag-kinyerésben a szigetcsépi Capriovus, a pezsgőtabletta-gyártásban a Haas, míg a Humet kapszula előállításban a pécsváradi Pannonpharma a partnerük. A vezérigazgató-helyettes elmondta, valamennyi cégtől kötelező ajánlatuk van a termelés további felfuttatásában való részvételükre.
Amennyiben a jelenlegi terveken felüli értékesítésre tudnának szerződni, olyan kapacitásbővítést hajtanának végre, amely a gyártási technológiát is korszerűsítené. A Humet ebben az esetben akár egy zöldmezős beruházás megindítását sem tartja kizártnak, a fejlesztéshez szükséges ajánlatokat mindenesetre már bekérték.
A vezérigazgató-helyettes a jelenlegi helyzetben úgy látja, a cég -- részben saját részvényben lévő -- forrásai fedezni tudják a beruházási összegeket, kevés az esélye, hogy az idén újabb tőkebevonás váljon szükségessé.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.