Felfüggeszthetik a részvénycserét
Lapunk információi szerint július végén ül össze először az a választott bíróság, mely az OTP Bank osztalékelsőbbségi részvényeinek csereérték-különbözet fizetése melletti törzsrészvénnyé átalakításának jogszerűségéről hivatott dönteni. A bank áprilisi közgyűlése a csereérték-különbözet értékét 5157 forintban határozta meg.
Mint ismert, a közgyűlésén több elsőbbségi tulajdonos jelezte, hogy bár a papírok átalakításával egyetért, a csereérték-különbözet alkalmazását jogszerűtlennek tartja. A közgyűlésen végül kisrészvényesi javaslatra megbontották a cseréről szóló, addig egységes határozatot. Mivel azonban mindkét új határozatban szerepel a csereérték-különbözet kifejezés, a bank ellen a választott bíróságon igazát kereső kisrészvényes kénytelen volt megtámadni magát az átalakításról szóló határozat egy részét is. Keresetében az érintett határozati részek megsemmisítését és a megtámadott határozatok végrehajtásának felfüggesztését kérte.
A lapunk által megkérdezett jogi szakértők valószínűsítik, hogy a választott bíróság első ülésén elrendeli a végrehajtás felfüggesztését. Mindez nem okoz különösebb gondot, hiszen az április 25-i közgyűlési határozat értelmében a banknak a részvénycsere lebonyolítására nyitva álló 60 napos időszakot az ezzel kapcsolatos alapszabály-módosítás cégbírósági bejegyzésének kézhezvételét követő 30 napon belül kell megnyitnia. A cégbíróság regisztrációja július végére várható, így az átalakításra augusztus végétől kerülhetne sor.
Ha a választott bíróság helyt ad a felperes kérelmének, úgy a bank a még piacon lévő 153 691 elsőbbségi részvényt 1:1 alapon lesz kénytelen törzsrészvényre váltani, amivel 792,6 millió forintos, a váltásból eredő nyereségről lesz kénytelen lemondani. Vélhetően kárpótolja majd a legnagyobb magyar pénzintézetet a korábbi felvásárlási akciók révén a birtokában lévő elsőbbségi részvények bekerülési és törzsrészvény aktuális, 15 495 forintos árfolyama közötti különbség, mely már 5,5 milliárd forintra rúg.
Az idő nem sürgeti az OTP-t: az érvényben lévő jogszabályok szerint a bank az átalakítás után birtokolt 1,9 millió saját részvényt gond nélkül magánál tarthatja, legfeljebb az évenkénti átkötésről kell gondoskodnia.


