A posta még április 17-én kért engedélyt a PSZÁF-től arra, hogy vezetőket delegálhasson az FHB-ba. Egy hétre rá azonban az állami jelzálogbank közölte a hatósággal: az évi rendes közgyűlésen a tulajdonosok nem kívánnak személyi kérdésekkel foglalkozni. A PSZÁF (30 napi kivárás után) most zárta le az ügyet.
Információnk szerint a posta külsős igazgatósági tagokat akart volna bevinni az FHB-ba, ahol van is ilyen üres állás. Kezdeményezését az állami tulajdont képviselő Pénzügyminisztérium hiúsította meg.
Az FHB esetleges tulajdonváltásával az állami szervek az elmúlt hetekben nem foglalkoztak, mivel minden energiájukat a Postabanknak (Pb) a postának való átadása kötötte le. Korábbi javaslat szerint a jelzálogbank a Pb-hez került volna, bár a posta közvetlen tulajdonlás mellett kardoskodott.
Az FHB az idei első fél évben 8 milliárd forint új jelzáloghitelt folyósított. A már jóváhagyott kérelmek volumene 9 milliárd, a beérkezetteké közel 12 milliárd forint. Májusban és júniusban 2 milliárd forintnyi hitelt igényeltek az ügyfelek, azaz rendkívül megnőtt az érdeklődés -- nyilatkozta Zádori János marketingigazgató.
A már kihelyezett kölcsönök 25 százaléka építési célú, 47 százaléka vásárlásra szól (utóbbin belül 90 százalékban használt ingatlant vesznek az állampolgárok). A maradék összeget bővítésre, felújításra és korszerűsítésre nyújtotta az FHB.
A pénzügyi törvénycsomag életbeléptével tovább rövidülhet a hitelbírálati periódus a társaságnál. A jogszabály szerint ugyanis ezt követően a földhivataloknak nyolc napon belül kell elbírálni a jelzálogbankok jelzálog-bejegyzési kérelmét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.