BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csalafinta elemzők

Az amerikai értékpapír-felügyelet, a SEC legfrissebb felmérése megállapította, hogy kibocsátásokat szervező befektetési bankoknál az elemzők 28 százaléka birtokolta a tőzsdei bevezetéssel egy időben az adott társaság részvényeit. A felügyelet azt is megállapította, hogy a brókerházak egy kivétellel nem tudták, melyik elemzőjüknek van birtokában részvény azon cégből, melyet ők segítenek a tőzsdére.

Három elemző százezer--3,5 millió dolláros nyereségre tett szert azzal, hogy olyan papírokat adtak el, melyet ők maguk vételre ajánlottak a befektetőknek. Akadt olyan elemző is, aki egyenesen shortra ment (kölcsönpapírokat adott el, hogy olcsóbban visszavásárolja őket) olyan papírból, melyet vételre ajánlott. A SEC elnöke szerint ezen elemzők nemcsak cégük üzletszabályzatát sértették meg, hanem a szövetségi értékpapírtörvényt is. Elképzelhető, hogy ellenük pert indít a felügyelet. Ilyenre egyébként eddig egyszer, 1990-ben akadt példa.
A SEC azt is megállapította, hogy sok elemző fizetése függ cége befektetési üzletágának nyereségétől, a legextrémebb esetben az elemző járandóságának 90 százalékát számolták ez alapján. A független szakértők szerint ez vezetett odáig, hogy az elemzők a legtöbb részvényre vételi ajánlásokat adtak, mivel ettől remélték cégük forgalmának növekedését. (Bloomberg)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.