BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

EIA kontra OPEC

Az USA energiainformációs hivatala szerint az idén átlagosan napi egymillió hordóval több olajat vesz fel a világpiac, mint tavaly. Eszerint nem csak indokolatlan az OPEC szeptembertől tervezett újabb kvótacsökkentése, hanem még bővítenie is kellene a kínálatot.

Bár a világgazdasági fejlődés lassulása megérződik az olaj iránti kereslet visszafogottságában is, az idei átlagos napi felhasználás ennek ellenére napi egymillió hordóval meghaladja a múlt évi szintet -- jósolja az USA szövetségi energiainformációs hivatala (EIA). Havi jelentése szerint a csökkenő árak növelik majd az olaj és az olajtermékek felhasználását. Az év első felében az EIA még napi 1,2-1,3 millió barreles növekedést valószínűsített -- emlékeztet a Reuters.
A hivatal elsősorban a többletkínálat növekedésére vezeti vissza a nemzetközi olajkészletek első féléves bővülését és az árak esését. Az USA olajfelhasználása az idén átlagosan 1,1 százalékkal, napi 19,9 millió hordóra nő. A jövő évi bővülés az ügynökség szerint 1,8 százalékra tehető majd. A stabil keresletre vonatkozó előrejelzésből egyben az is következik, hogy az OPEC-nek a következő hónapokban növelnie kellene olajeladásait. A kartell -- mint arról beszámoltunk -- az idén eddig háromszor csökkentette összesített termelését, s most szeptember 1-jétől a kivitel újabb napi egymillió hordós visszafogását helyezte kilátásba. Az előrejelzés szerint jövőre jobban nő a világ olajéhsége, mint amennyivel a kartellen kívül termelők várhatóan növelik eladásaikat.
Mexikó, egy fontos OPEC-en kívüli termelő eleve olajexportgondokkal küzd majd novemberben, amikor sor kerül a fő szállítóvezeték karbantartására.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.