A kormány szűk körű kabinetülésen úgy döntött, hogy a diákhitel kamata semmilyen formában nem haladhatja meg a 9,5 százalékot -- tájékoztatott a döntés után Tállai András. A Pénzügyminisztérium politikai államtitkára szerint a Diákhitel Központ (DK) Rt. számításait elfogadták a döntéshozók, ám annak kapcsán úgy döntöttek, hogy a hitelkamatban kockázati prémium nem érvényesíthető, illetve, hogy a Diákhitel Központ működési költségeit a költségvetés állja. Mint ismert, a DK az első szemeszterre a fenti elemeket is a hitelbe számítva 14,8 százalékos kamatot hirdetett meg.
A politikai államtitkár szerint az idei évben az olcsóbbá váló diákhitel legfeljebb néhány száz millió forintos többletköltséget jelent majd a kormányzatnak, csökkenő infláció mellett legkésőbb két év múlva olyan szintre esnek a kamatok, hogy a működési költségeket már tartalmazni tudja a hitelkamat. Azzal kapcsolatban, hogy a kockázati prémium elhagyása miatt mekkora forrást kell majd a költségvetésnek a későbbiekben pótlólagosan a rendszerbe juttatnia, Tállai András úgy felelt, hogy erre a rendszer indulása előtt nem lehetett számításokat végezni. A kormány mindenesetre reméli, hogy a hitelfelvevők többsége olyan pozícióba kerül a felsőfokú tanulmányai után, amikor vissza tudja fizetni a támogatást. Piaci elemzők ugyanakkor példátlannak tartják, hogy a hitel mögött a mostani döntés után már nem áll semmilyen biztosíték, hiszen még a "8 százalékos" lakáshitel esetében is legalább a jelzálog védelmet nyújt arra, hogy a "bebukott" hiteleknek legalább egy részét vissza lehessen nyerni.
A kabinet döntést hozott arról is, hogy az 500 millió forintos tőkével alapított DK tulajdonosa a jövőben az Oktatási Minisztérium helyett a Postabank Rt. lesz, amely annyit fizet majd a DK-ért, "amennyi költség eddig felmerült". Tállai szerint azzal, hogy a Diákhitel Központ a Postabankhoz kerül, könnyebbé válhat a forrásszerzés, illetve olcsóbb lehet a hitelnek a diákokhoz történő eljuttatása. Ez utóbbi a politikai államtitkár szerint a diákok számára ingyenes kell, hogy legyen, még akkor is, ha azt egy másik banknál lévő számlára teljesítik majd.
A mostani döntés kapcsán szinte bizonyosan újra kell tervezni a diákhitel folyósításának menetét is. Lapunk információi szerint mindeddig nem született meg az a megállapodás, amely szerint a hiteleknek a hallgatókhoz való eljuttatását a Magyar Posta teljesíti majd. A DK és a posta között csak az a megállapodás van érvényben, hogy az igénylőcsomagokat a postán lehet beszerezni, illetve, hogy az igényeket szintén rajtuk keresztül lehet majd eljuttatni a DK-hoz. Az igénylőlapok megjelenése valószínűleg csúszni fog, hiszen a tájékoztatókat az új feltételekkel újra kell nyomni.