Nem ment túl jól a szektorokra szakosodott befektetési alapoknak az idei év első hét hónapjában az Egyesült Államokban. Az egyes ipari szektorok vállalatainak -- mint például az energia-, közüzemi szolgáltatói, pénzügyi szektor -- papírjaiba fektető alapok szinte kivétel nélkül veszteséget termeltek eddig.
A befektetők a legtöbb pénzt a technológiai papírokat vásárló alapokba vitték, a 339 alapban összesen 82 milliárd dollárnyi vagyon halmozódott fel. Érdekes módon éppen ez a kategória nyújtotta a legrosszabb teljesítményt, ezen alapok átlagos hozama ugyanis mínusz 33 százalékos volt -- derül ki a Morningstar adataiból, melyet a Bloomberg ismertetett. A legmagasabb hozamot, 7,5 százalékot ezzel szemben a nemesfémszektorba fektető alapok érték el, melyeknek vagyona ugyanakkor a legkisebb volt az egyes szektoralapok közötti összehasonlításban.
Szakértők szerint aligha véletlen, hogy a nagy vagyonnal rendelkező alapok nem teljesítenek kiemelkedően. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az alap népszerűségének növekedésével fokozatosan csökken az eredményessége.
A Fidelity alapkezelő biotechnológiai alapja például 1989-ben és 1990-ben egyaránt 44 százalékos nyereséget termelt, majd ezt követően 1991-ben hirtelen megugrott az alap hozama 99 százalékra. Nem csoda, hogy nagy mennyiségű tőke áramlott bele, amelynek eszközértéke elérte az 1,1 milliárd dollárt. Ettől fogva azonban a következő három évben átlagosan évi 9,9 százalék veszteséget könyvelt el a Fidelity.
Mindezek ellenére akadnak hosszú távon jól működő alapok. A Fidelity Select Electronics Fund az elmúlt tíz év során évente átlagosan 30 százalékos profitot produkált. A Vanguard Health Care Fund pedig 15 éven keresztül tudta tartani az éves 22 százalékos szintet.