Gáláns ajánlat a GE-től
A papírokat egyedül a brókercég budapesti, belvárosi központjában lehet felkínálni (a vidéki érintetteknek is), ahol az eladók azonnal megkapják a papírok ellenértékét -- tudtuk meg. A Raiffeisen -- amely, úgy tudjuk, csak tegnap állapodott meg a GEC-vel saját szerepvállalásáról -- a már jelentkezett részvénytulajdonosokat telefonon vagy postán értesíti az ügylet lebonyolításának lehetőségéről.
Meg nem erősített információnk szerint az elmúlt napokban a BB mintegy 8 százalékát még birtokló kisrészvényesek jelentős csoportja ajánlotta fel papírjait a GEC képviselőjénél, a Squire Sanders & Dempsey LLP jogi tanácsadó iroda hazai képviseleténél.
A cégbíróság lapjában két hét híján 60 nappal ezelőtt jelent meg hivatalosan, hogy az amerikai cég 75 százalék feletti (közel 92 százalékos) részesedést szerzett a BB-ben. A törvény szerint ezt követően 60 napon át kínálhatják fel a kistulajdonosok -- döntően ezer-, illetve tízezer forintos névértékű -- papírjaikat eladásra a főrészvényesnek.
A most kihirdetett 180 százalékos árfolyam azt jelzi: jól jártak azok a kistulajdonosok, akik kivártak és nem fogadták el a GEC ez év tavaszi 133,4 százalékos nyilvános vételi ajánlatát. Ők most pár hónap elteltével sokkal nagyobb összeget kasszírozhatnak be.
Mint emlékezetes, márciusban a kistulajdonosok közel 6 százaléknyi papírt adtak el, s az állam is ekkor szabadult meg közel 24 százalékos pakettjétől. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az év derekán adta el mintegy 33,5 százalékos BB-csomagját, külön alku alapján, hírek szerint másokénál jobb árfolyamon.
A kisrészvényesek mostani "felajánlási kedvét" esetleg visszavetheti, hogy jövőre egy újabb körben hasonló módon -- azonban esetleg még ennél is jobb áron -- ismét megszabadulhatnak BB-részvényeiktől. Ekkorra zárul le ugyanis az a jogi folyamat, amely során a bank 3 leányvállalata beolvad az anyacégbe, s ami ismét felajánlási lehetőséggel jár.


