BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kíméletes európaiak

Az európai börzékkel egyeztetve végül úgy határozott a BÉT vezetése, hogy nem szüneteltetik a kereskedést tegnap. A piacokat ugyanakkor éles kritika érte, többek szerint sehol nem folyt tényleges üzletelés. Érdekes módon tegnap úgy tűnt, mintha a tőkepiac a maga módján próbálta volna kímélni a tengerentúli gazdaságot.

Hosszú éjszakája és hajnala volt a Budapesti Értéktőzsdének. Mint Horváth Zsolt, a börze megbízott ügyvezető igazgatója reggeli sajtótájékoztatóján elmondta, szinte valamennyi fontosabb európai piaccal egyeztettek a nyitással kapcsolatban. Miután kiderült, hogy szerdán csak a török piacon nem lesz kereskedés, a BÉT titkársága -- a tőzsdetanács tagjaival konzultálva -- úgy határozott, hogy a Budapesti Értéktőzsde is rendes kereskedést folytat majd. Horváth Zsolt szerint a BÉT feladata az, hogy kereskedési lehetőséget biztosítson a befektetőknek, ha bizonyos afelől, hogy azok rendelkeznek a döntéseikhez szükséges információkkal.
Ugyanakkor napközben többen megkérdőjelezték azt, hogy szabad volt-e kinyitniuk az európai piacoknak. Londoni forgalmazók szerint az esetleges recesszió miatti aggodalom miatt még a legbátrabbak is távol tartják magukat a részvénypiacoktól, a legtöbben egyelőre stratégiájukat gondolják át. A piacok rendkívüli volatilisek, ilyen helyzetben csak erősen spekulatív előrejelzésre van lehetőség -- mondta Sonja Gibbs, a Nomura vezető elemzője.
Más londoni kereskedők etikátlannak tartották, hogy amerikai versenytársaik tragédiájából húzzanak hasznot. A piac hangulatára alaposan rányomta a bélyegét, hogy szinte valamennyi értékpapírcégnek van képviselője a WTC romjai alatt.
Azt ugyanakkor el kell ismerni, hogy a tőkepiac a maga módján mindent megtett Amerika megvédésére. A Fed arra kérte a befektetőket, hogy ne adjanak el dollárt, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a zöldhasú ne gyengüljön meg túlságosan. Az európai piacok pedig nem kereskedtek tegnap amerikai cégek részvényeivel. A londoniak ezt a döntést részben kegyeleti okokkal, részben azzal indokolták, hogy az amerikai árak nélkül két napig nem tudnak hatékonyan kereskedni. Ám itt is megfigyelhető valamiféle kímélet a tengerentúli papírokkal szemben, melyek nyilván jókorát estek volna, ha lehetőség nyílik eladásukra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.