BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

További kamatcsökkentések

Kamatot csökkentett tegnap a Bank of England és a japán jegybank is, így próbálva bizalmat önteni az amerikai terrorakciók nyomán megrendült piacokba. Eközben egyre jobban kiszélesedik az a vizsgálat, mely a terroristák esetleges tőzsdei tranzakcióit igyekszik felderíteni.

A Fed és az ECB előző napi kamatcsökkentése nyomán tegnap további központi bankok döntöttek a monetáris politika lazításáról. A jegybankok a pénzkínálat növelésével optimizmust próbálnak önteni a múlt heti New York-i terroristatámadások után még kedvezőtlenebb hangulatúvá vált piacokba.
A Bank of England 25 bázisponttal engedte lejjebb az irányadó rátát, mely így 4,75 százalékos lett. A pénzintézet 1997-es függetlenné válása óta ez volt az első eset, hogy nem a menetrendszerűen megtartott jegybanki ülésen született döntés kamatváltoztatásról.
A Bank of Japan eközben 0,25-ról 0,1 százalékig engedte le az irányadó kamatlábat, s jelezte, hogy több pénzt pumpál a bankrendszerbe. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Auth Henrik egy parlamenti bizottsági ülésen tegnap viszont azt közölte, hogy az MNB egyelőre nem követi a nyugati kamatvágásokat.
Eközben egyre inkább kiszélesedik az a vizsgálat, mely a terroristák esetleges tőzsdei tranzakcióit próbálja felderíteni. Az amerikai, európai és ázsiai felügyeletek vizsgálataihoz már a legnagyobb opciós piacnak számító chicagói tőzsde is csatlakozott.
Feltevések szerint a merénylők két bőrt húztak le a rókáról, azaz terrorcselekményükből anyagi hasznot is húztak. A Bloomberg hírügynökség adatai szerint a United Airlinesra és az American Airlinesra (a terrortámadásokban közvetlenül érintett légitársaságok) kötött eladási opciók forgalma a támadások előtti néhány napban jelentős mértékben nőtt. Hasonlóra lettek figyelmesek a felügyeleti szervek a Morgan Stanley (a World Trade Center 22 emeletét elfoglaló befektetési bank) és a Merrill Lynch részvényopciós piacán is. A két befektetési bank opcióinak forgalma az átlagosnak 12-szeresére, illetve 25-szörösére emelkedett, ami már szignifikánsnak mondható.
Az American Airlines részvényeire 1535 kontraktusnyi put-opciós üzlet született a merényletet megelőző napon. Ez akkor még 1,6 millió dollárt ért, a New York-i kereskedés hétfői újraindulásakor pedig potom 337 ezer dollárt. A United Airlines múlt hét hétfőn kötött kontraktusainak értéke 2 millió dollárról 180 ezerre zuhant vissza.
Ezek ugyan egyértelmű jeleknek tűnnek, de megcáfolhatatlan bizonyítékokat és a terroristákhoz vezető közvetlen szálakat nehéz lesz felfedni. Ezt főként a hedge fundok tevékenységei nehezítik, hiszen ezek az alapok bármikor bármilyen tranzakciót végrehajthatnak, így kölcsönadhatnak vagy -vehetnek részvényeket.
Európában szintén vizsgálódnak az illetékes szervek. A Deutsche Börsén a Munich Re, Párizsban az Axa részvényeinek nőtt meg szokatlanul a forgalma. Igaz, az előzetes vizsgálatok semmi gyanúsat nem tártak fel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.