Az integrált takarékszövetkezetek -- derült ki az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) tájékoztatójából -- az idei első nyolc hónapban megerősítették a bankszektoron belül korábban elfoglalt pozíciójukat. A szektor összesített mérlegfőösszege 488,2 milliárd forint volt, ami az előző év azonos időszakához képest 15,9 százalékos növekedés. Az egy takarékszövetkezetre jutó mérlegfőösszeg 2,9 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 2,4-ről. Ez minden valószínűség szerint a folytatódó koncentráció következménye, a takarékok száma ugyanis ebben az időszakban hattal csökkent.
A saját tőke ugyanekkor csak a mérlegfőösszeggel nagyjából megegyező ütemben bővült, 2001. augusztus végén 33,7 milliárd forintot tett ki. Egy szövetkezetre számítva viszont már jobb volt a helyzet: a növekedés itt 19,1 százalékos volt, az érték pedig már megközelítette a 200 milliót. Augusztus végére 134 takarékszövetkezet teljesítette a százmillió forintos tőkekövetelményt. Az év végére várhatóan a piaci szereplők több mint 80 százaléka tesz eleget a kitűzött határidő (2003. december 31.) előtt a törvényi előírásoknak.
Az OTSZ által készített összefoglaló alapján a leggyorsabb ütemben a lakossági hitelkihelyezés bővült. Ennek a kölcsönfajtának az állománya 42,2 százalékkal nőtt. A lakáshitelek állománya közben közel megkétszereződött, az időszak végén 43,8 milliárd forintot tett ki. A vállalkozói kihelyezéseknél a növekedés 25,1 százalékos, az állomány összértéke pedig 82,5 milliárd volt.
Az integrált takarékszövetkezetek összesített eredménye 16,4 százalékkal növekedett, meghaladta a 3,5 milliárd forintot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.