Az OPEC az orosz ettől tette függővé saját, napi másfél millió hordós exportvisszafogását. Oroszország a múlt héten visszautasította a kartell kérését, hogy napi 30 ezer barrelnél nagyobb mértékben fogja vissza kivitelét. A mennyiség teljes termelése fél százalékát jelenti.
Hrisztyenko a világpiaci árak rendezésével indokolta, hogy országa végül is beadta a derekát. Az árak a bejelentést követően máris 1,9 százalékkal erősödtek, vagyis nagyobb arányban a keddinél. Akkor az állt a drágulás hátterében, hogy másik két jelentős termelő, Norvégia és Mexikó is hajlandónak mutatkozott az exportvisszafogásra azzal a feltétellel, ha azt Oroszország is megteszi.
A hírre különböző módon reagáltak az orosz vállalatok. Míg a legnagyobbnak számító Lukoil és az ötödik legnagyobb Tatnyefty egyetértett a termeléscsökkentéssel, a Jukosz és a Szibnyefty megtagadta az állami elhatározással való együttműködést. Utóbbi épp tegnap jelentette be, hogy az idén és jövőre is ötödével növeli termelését. A Lukoil igazgatósága szintén szerdán határozta el, hogy 2002-ben 2,6 százalékkal, napi 1,6 millió barrelre futtatja fel termelését.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és Oroszország hetek óta tartó egyezkedése eredményeként tegnap megszületett a döntés: a kartell nyomására Oroszország csökkenti olajkivitelét -- idézi Viktor Hrisztyenko orosz miniszterelnök-helyettest a Bloomberg hírügynökség. A világ második legnagyobb olajexportőrének számító ország lépésének az a célja, hogy feljebb kényszerítse a napokban két és fél éves mélypontra esett olajárakat. VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.