Terjedőben a hitelkártyák

Az utóbbi években jelentős növekedésnek indult a kibocsátott hitelkártyák száma. Ezek a plasztikok azonban az összes forgalomban levő kártyán belül még mindig igen alacsony részarányt képviselnek. Ez egészen biztosan nem független attól, hogy a pénzintézetek csak mostanában kezdik igazán népszerűsíteni ezeket a termékeket, de valószínűleg attól sem, hogy a konstrukciót sokan igen drágának tartják. Ezzel együtt a bankszakemberek arra számítanak, hogy a hitelkártyáknál még nem játszódott le az a felfutás, amely indokolt lenne.
Ez nyilvánvalóan nem független az ország gazdasági állapotától, a vagyonosabb réteg nagyságától. A bankok érvelése szerint ugyanis éppen azoknak valók az ilyen plasztikok, akik tehetősebbek, de ügyelnek pénzükre. Az ügyfelek ugyanis -- állítják -- ennek segítségével hó közben nem a saját, hanem a bank pénzét használják. A 40-42 napos törlesztési időszakon belül ráadásul ingyen. Aki pedig rendszeresen igénybe veszi ezt a szolgáltatást, annak (például azért, mert befektetett pénzéhez nem kell nyúlnia) busásan megtérül a hitelkártyák csekélynek éppen nem mondható éves díja. Vonzerőként említik még, hogy a hitelkártyákhoz nem kell számlát nyitni és induló összeget elhelyezni.
Az érvelés logikáját ki-ki döntse el saját maga. Annyi azonban egészen biztosan tény, hogy a hitelkártyák kizárólag azoknak ajánlhatók, akik nem szűkölködnek. Ez a megoldás ráadásul a rendszeres (és persze nem csekély) havi jövedelemmel bírók számára lehet igazán előnyös. A konstrukció felépítése minden banknál azonos: a megnyitott hitelkeretet a megadott időszakon belül szabadon és kamatmentesen fel lehet használni. Amennyiben valaki a "lejárat" idején nem rendezi egyenlegét, akkor a bank naponta kamatot számít fel. A hitelkeretnek konkrét lejárati időpontja egyébként nincs, de elvárás, hogy az ügyfél 5-10 százaléknyi összeget mindenképpen helyezzen el a kártyaszámlán. Amennyiben ez az "előtörlesztés" elmarad, a bankok díjat (1500--3500 forint közötti összeget) számítanak fel.
Amerikai példák jól mutatják, hogy milyen adósságspirálba kerülhet az, aki hosszú időn keresztül gondtalanul használja a bank pénzét, és csak az elvárt havi egyenlegpótlást teszi meg (amennyiben erre sem ügyel, akkor a pénzintézet egykettőre felmondja a szerződést). A tartozást ugyanis ekkor havonta tőkésítik, és arra is felszámítják a kamatot.
A hitelintézetek persze ügyelnek arra, hogy a Magyarországon egyelőre presztízsből tartott plasztikokat csak az általuk erre érdemesnek ítélteknek adják ki. Magánszemélyeknél szinte mindenki ragaszkodik a munkáltatói jövedelem igazolásához. A Citibanknál ez kiváltható az Ezüst kártyánál 200 ezer, az Aranynál pedig 650 ezer forintos betéti óvadékkal. Az óvadékként jelzett összeget az ügyfél a bank mindenkori kondícióinak megfelelő kamatozással lekötheti egy évre, automatikus megújítással is.
A CIB-nél -- tudtuk meg Katona Józseftől, a lakossági üzletág vezetőjétől -- úgy gondolják, hogy a bankszámla forgalmából (esetleg az éves bevallásból) meg lehet állapítani, milyen bevételekkel bír valaki. Legalább 2-3 hónapra visszamenőleges bankszámlakivonatot a többi bank is kér. A Citibanknál ráadásul ebből nem érik be a másolattal, ragaszkodnak az eredetihez. Több pénzintézetnél -- ilyen például a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) és a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) is -- csak az számíthat kártyakérelme kedvező elbírálására, aki vezetékes telefonszámot tud megadni. A K&H-nál emellett az American Express (AmEx) plasztikot igénylőktől a személyigazolvány bemutatását sem tartják elegendőnek az azonosításhoz. Itt elkérik a társadalombiztosítási és az adókártyát is. Ráadásul annak, aki AmEx plasztik boldog használója akar lenni, kétéves folyamatos (bár nem feltétlenül egyazon helyen eltöltött) munkaviszonyt is igazolnia kell.
A felhasználható hitelkeret az egész procedúrához képest meglehetősen csekélynek tűnik. A bankok ugyanis nem mérik bőkezűen az ingyenes pénzt. Az ügyfelek általában arra számíthatnak, hogy az egy-egy évre megállapított kölcsönösszeg jövedelmük két-háromszorosa lehet. Az egyszerűbb és az arany hitelkártyák között a különbség a felhasználható kölcsön nagyságában van. A Raiffeisen Bank például Standard plasztiknál 0,1--1 millió, míg a Goldnál 0,35--3 millió forintos keretet engedélyez. Az aranykártyákhoz nemcsak a hitelkeretek, hanem a használati limitek is magasabbak.
Ezeknél a plasztikoknál a készpénzfelvételhez igencsak borsos díjak kapcsolódnak -- a bankok többsége ráadásul azt, aki hitelkeretét készpénzben veszi fel, azonnal kamattal "bünteti" --, a vásárlás azonban itthon és külföldön is díjtalan. A pénzintézetek ugyanis a kereskedőktől kérnek 1--6 százalékig terjedő jutalékot (ezért ne csodálkozzon senki, ha időnként azt érzékeli, hogy kártyájával egy-egy boltban a pokolba kívánják). A legalacsonyabb jutalékokat a benzinkutaknál és az óriás áruházakban alkalmazhatják a bankok, míg a legtöbbet a szállodák hajlandóak fizetni.
Katona József elmondta, hogy a drága készpénzfelvétel segíti a kártyahasználati szokások javulását. A CIB-nél jelenleg 90 százalék feletti a vásárlások aránya. Az itteni tapasztalat egyébként azt mutatja, hogy a hitelkeretet az ügyfelek 70-80 százaléka igénybe is veszi, elsöprő többségük pedig tartozásával nem lépi túl a kamatmentes időszakot. Ebben segít a bank is, amely a mobiltelefonra díjtalanul küldött rövid szöveges üzenetben fiygelmezteti az ügyfeleket a határidőkre.