Január 8-ra hívták össze a Budapesti Értéktőzsde rendkívüli közgyűlését, melyen többek között várhatóan elfogadják a BÉT részvénytársasági alapító okiratát. A januári közgyűlésen szavaznak arról is, hogy a tőzsde jelenlegi tisztségviselőinek mandátuma meghosszabbodjon, és ekkor fogadják el a jövő évi üzleti tervet is.
Az átalakulási közgyűlés tavasszal lesz, a tervek szerint a jövő év első felének végére lezárulhat a tőzsde átalakulása, ha a parlament előtt lévő tőkepiaci törvény valóban hatályba lép januárban.
Új, regionális tőzsdeindex számítását kezdi meg a börze - jelentette be Horváth Zsolt, a BÉT ügyvezető igazgatója tegnap. A CETOP20 index várhatóan januárban kezdi meg pályafutását, a mutatót tavaly januárig számolják vissza.
Horváth Zsolt kifejtette, hogy az euróalapú index várakozásaik szerint térségbeli benchmarkká válhat. Kosarában csak a leglikvidebb papírok szerepelhetnek, melyek számát országonként hétben maximálták. A mutató a tervek szerint később önállóan kereskedhető termékké válhat.
Az index számítási módjáról a tőzsde tárgyalásokat folytat a régió több börzéjével, az egyeztetések azonban még nem zárultak le. A CETOP20 mellett a CESI számítása is folytatódna.
Az idén júliusban életbe lépett vállalatfelvásárlási szabályoknak megfelelően szükségessé vált a bevezetési és forgalombantartási szabályzat módosítása. A tőzsdetanács úgy határozott, hogy erre csak a következő ülésen kerül majd sor. A tervezet szerint a felvásárláshoz kapcsolódó vételi ajánlat lezárulása után a tőzsdei kivezetéshez már nem kellene újabb vételi ajánlatot tenni. A szabályzatba bekerül továbbá a kiszorítási eljárással egyszemélyes társasággá alakuló cégek részvényeinek törlése az értékpapírlistáról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.