Szigorúbban ellenőrzik a gyémántforgalmazást

Másfél éves vita után siker koronázta az ún. Kimberley-csoport munkáját. A benne részt vevő gyémánttermelők, emberjogi csoportok és kormányok a múlt héten megállapodtak arról, hogy egységes eredetbizonyítvány bevezetésével igyekszenek kiszűrni az afrikai polgárháborúk finanszírozására szolgáló "konfliktusgyémántokat" a nemzetközi kereskedelemből.

Eszerint a jövőben szabványosított csomagolásban, benne a de La Rue cég készítette és az illetékes hatóságok által kiadott bizonyítvánnyal küldik tovább a nyersgyémántokat a származási országokból. Reexport esetén szintén kötelezővé teszik a bizonyítvány mellékelését.

A fenti javaslatukat még az idén decemberben az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé terjesztik jóváhagyásra - jelentette a Bloomberg gyártókra és a Gyémánt Világtanácsra (WDC) hivatkozva. A BT támogatása azért kell, hogy megfelelő határozatával nemzetközi jogi normává emelje a gyémántok eredetvédelmét.

A "konfliktusgyémántok" valószínűleg csak alig négy százalékát adják az évi 7,5 milliárd dollár értékű globális nyersgyémántforgalomnak. Ám a bányatársaságok és a kereskedők egyaránt növekvő aggodalommal figyelték azt az egész piacot diszkreditáló kampányt, amelyet az emberjogi aktivisták folytattak, a gyémánt "bűnös" afrikai szerepét kárhoztatva. Nem akartak a szőrmések sorsára jutni, akiknek USA-beli forgalma lényegesen visszaesett az állatvédők tiltakozásai nyomán. A Kimberley-csoport azért is nyomon szeretné követni valamennyi nyersgyémánt útját, mert azoknak jelenleg mintegy 20 százalékát a feketekereskedelem nyeli el.

A világszerte szaporodó szabadkereskedelmi övezetek is közrejátszanak abban, hogy homályba vész a nyersgyémántok eredete. Az adóhatóságok mellett ezért a társaságok érdeke is a gyémántok "pedigréjének" igazolása és az ágazat jó hírnevének megóvása. Ez főleg - a világkereskedelmet még mindig uralni kívánó - dél-afrikai De Beers-csoportra igaz, amelynek forgalma az idén amúgy is erősen megsínylette az amerikai gazdaság lelassulását és ezzel legfőbb piacának szűkülését.

Kereskedők szerint viszont a társaságok részben magukat is okolhatják a kialakult helyzetért. Hiszen éppen a marketing rovására erőltetett titkolódzásukra vezethető vissza, hogy a két évtizedben a gyémántforgalom csak mintegy a felével növekedett, míg a luxustermékeké megötszöröződött. (Ettől függetlenül a De Beers most is elzárkózik attól, hogy a zártkörű aukcióin részt vevők nevét nyilvánosságra hozza.)
Néhány ország, például az USA, Kanada, Japán és Kína csak fenntartással támogatja az egyezményt, mivel előbb tudni szeretné, hogy az nem ütközik-e a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaiba. Érdekes, hogy az USA képviselőháza éppen a múlt héten fogadta el az illegális gyémántimport korlátozásáról szóló törvényjavaslatot, hogy ily módon is nehezítse az Al-Kaida terrorszervezet pénzhez jutását.

Kanada pedig újabban már termelőként is érdekelt a gyémántpiacon. A helyzet pikantériája, hogy éppen a "konfliktusgyémántokkal" kapcsolatos tiltakozások vezettek ahhoz, hogy a kilencvenes években az ország északi részén erős fejlődésnek indulhatott a gyémántkutatás és -kitermelés. Egyelőre még csak - most már az ausztrál-brit BHP Billiton-csoport 80 százalékos tulajdonában levő - Ekati-bánya folytat tényleges kitermelést, ám 2003-ban várhatóan megnyílik Kanada második gyémántbányája is, a Diavik. Ezt a szintén angol-ausztrál Rio Tinto-csoport fogja üzemeltetni a helyi Aber Diamond társasággal közösen. Sokat ígérő jövőbeni lelőhelyről van szó, amelynek éves termelése elérheti majd a 6,3-7 millió karátot. Ezzel mintegy hat százalékát adná a teljes világkínálatnak.