A Raiffeisen Bank (RB) és az FHB vezérigazgatója tegnap írta alá azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy az RB ügyfeleinek a jelenleginél alacsonyabb kamatozású lakáskölcsönt nyújtson. Ehhez a forrást az FHB által kibocsátott jelzáloglevelek biztosítják. A finanszírozáson túlmenően - közölte az RB - az FHB szerepvállalása az értékbecslésre is kiterjed majd. Az új konstrukció várhatóan februárban jelenhet meg az RB fiókjaiban.
Eddig a Magyar Külkereskedelmi Bank, a K&H és a CIB szerződött ilyen módon az FHB-val. A CIB Bank azonban a szükséges fejlesztések miatt egyelőre a gyakorlatban nem próbálta még ki ezt a megoldást.
Információink szerint az új konstrukciót ajánló bankokhoz rövidesen legalább két pénzintézet - valószínűleg az Erste és az Inter-Európa Bank - csatlakozhat majd. Utóbbi hitelintézetek már régebben is megállapodtak a jelzálogbankkal, az azonban csupán úgynevezett követelésvásárlásos megoldás volt. A kereskedelmi bankok azért nem kedvelték igazán azt a konstrukciót, mert annál mérlegfőösszegük csupán a kapott jutalék összegével bővült.
Az új megoldásnál a kereskedelmi bank által nyújtott lakáskölcsönt az FHB refinanszírozza. Ennek keretében a jelzálogbank a kereskedelmi pénzintézet javára fennálló, az ingatlanra alapított önálló jelzálogjogot vásárolja meg, így mindkét félnél jelentkezik a mérlegben az ügylet.
A K&H Banknál - tudtuk meg - a gyakorlatban is nagyon jól bevált az új konstrukció. Az érdeklődők száma nagyságrendekkel nőtt. Ezzel egyidejűleg azonban visszaszorulni látszik a bank saját forrásból nyújtott (így nyilvánvalóan magasabb kamatú) lakáshitelterméke iránt a kereslet. Az FHB szóvivője, Zádori János elmondta: ezek a megoldások a jövőben alighanem elsorvadnak majd. Úgy véli ugyanakkor, hogy egyre nagyobb arányban jelenhetnek meg a piacon a kombinált lakáshiteltermékek.
Nehezen képzelhető el, hogy ne akadjanak olyan igények, amelyeket a kedvezményes konstrukció keretében nem lehet kielégíteni - állította viszont a CIB Bank szóvivője, Zimay Judit. A CIB tehát egyelőre nem lát okot arra, hogy saját forrású lakáshitelét ne ajánlja a jövőben is. (BVJ)
MUNKATÁRSUNKTÓL
-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.