Megnövelték a hitelkeretet
A diákhitel-kibocsátás idei forrása biztosított - értesült a Világgazdaság. Horváth József, a Magyar Fejlesztési Bank szóvivője elmondta, a pénzintézet még március végén 15 milliárd forintról 28 milliárdra növelte a Diákhitel Központtal (DK) tavaly októberben megkötött hitelkeret-megállapodás öszszegét. A megemelt kölcsönkeret éven belül vehető igénybe.
Őri András, a DK kommunikációs igazgatója elmondta, a megnövelt hitelkeretösszeg az előzetes tervek szerint a DK 2002. évi teljes tervezett forrásigényét fedezi majd. A legfrissebb adatok szerint a hitelfelvevők száma már közelíti a 85 ezret (május közepén 83,3 ezren vettek fel kölcsönt), míg a legutóbbi adatközlés idején 13,7 milliárd forintnyi kifizetésnél tartottak. Annak ellenére, hogy a törvény értelmében a hiteltörlesztést csak 2003-tól kell megkezdeni, néhány száz
diák már élt az előtörlesztés lehetőségével. A DK előrejelzése szerint a hitelfelvevők száma egyébként az új tanév megkezdésekor haladja majd meg a százezret.
Az idei évre biztosított forrás ellenére a DK tovább vizsgálja a forrásbevonás egyéb lehetőségeit is. Kérdésünkre Őri András elmondta, az elmúlt napokban a
diákhitel-intézet az Államadósság Kezelő Központtal (ÁKK) megkezdte a jogszabály által számára biztosított kötvénykibocsátás előkészületeit. Mint ismert, január elsejétől a DK államilag garantált kötvényekből is szerezhetett volna forrást a diákhitelre az ÁKK-val együttműködve, ám a két intézmény az év elején úgy látta, még nem érett meg a piaci helyzet a kibocsátásra. Konkrét kibocsátási előkészületről még most sincs szó - hívta fel a figyelmet Őri András -, a cél az, hogy egy kedvező pillanatban ne az akadályozza meg a kötvénykibocsátást, hogy annak előkészületei hónapokat vesznek igénybe. (NLN)
Munkatársunktól


