BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vesztett és kivár a Pick

A Pick Szeged Rt. fellebbezése folytán eljáró Csongrád Megyei Bíróság helybenhagyta a szegedi kibocsátó tőzsdei kivezetésével kapcsolatos közgyűlési határozat érvénytelenségét kimondó elsőfokú ítéletet. Az eljárást az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. kezdeményezte.

A másodfokú döntés indokolása lényegében az első fok érvelését fogadja el. A további jogi lépéseink, így a felülvizsgálati kérelem kezdeményezése előtt azonban meg kell ismernünk az ÁPV Rt. álláspontját - tájékoztatta lapunkat Kovács Tamás, a Pick igazgatósági tagja.

A Picknek kétségtelenül jól jött az Európai Bíróság döntése, amely nagymértékben korlátozta az állami aranyrészvénnyel kapcsolatos jogok gyakorolhatóságát. A gazdasági tárca nemrég napvilágot látott szándékai között sem szerepel a Pick mint az aranyrészvénnyel tartósan befolyásolandó társaság.

Ezért nem lehet kizárni, hogy a Pick tőzsdei kivezetése ismét napirendre kerül, s az ÁPV már nem gördít akadályt az eljárás elé. A privatizációs szervezetnek egyébként nincs delegáltja a szegedi cég igazgatóságában, így elképzelhető, hogy a két ügy végére akár egy közgyűlésen is pontot tehetnek. (FRI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.