Igen szerény, általában 5 százalék alatti tartományban találhatóak a betéti kamatok, amit a lekötött pénzéért kaphat a megtakarító magánszemély. A januári jegybanki kamatvágást követően a pénzitézetek is drasztikusan csökkentettek, szinte azonnal áthárították a lépést a megtakarítókra. Azóta persze finomítottak a bankok, ami általában újabb csökkentéseket jelent.
Gyakorlatilag alig van különbség a rövid és hosszú távú lekötések között. A piacon azonban most mindenki jegybanki kamatemelésre számít, ezért van arra remény, hogy ha ez bekövetkezik, akkor a bankok is felfelé módosítanak. Ugyanakkor a bankvezetők nem jósolnak emelést, igaz, saját pozícióikat is gyengítené, ha arra biztatnák a befektetőket, hogy várjanak a lekötésekkel. A jelenlegi kamatszinten tehát érdemes megvizsgálni, hogyan érhetjük el a legmagasabb hozamot.
A bankok közül jelenleg magasan kiemelkedik a Postabank a kamatával, amely az egy, három, hat és tizenkét hónapos lekötés esetén 6 százalékos kamatot fizet. Érdemes lehet tehát ennél a pénzintézetnél lekötni a pénzt, hiszen 0,5-1 százalékponttal is a többiek fölé ajánl, így egy esetleges kamatemelési hullámnál is megmaradhat egy ideig az előnye.
Érdemes rövidebb (néhány hónapos) lekötésben gondolkodnia annak, aki arra számít, hogy előbb-utóbb kamatemelés lesz. A három hónapos kamatok ugyanis éves szinten nem fizetnek kevesebbet, mint a 6 vagy 12 hónaposak, így ráér a befektető majd néhány hónap múlva újragondolni befektetési statégiáját, amikorra talán csökken a bizonytalanság a piacon. A magasabb kamatot fizető bankok 3 hónapos lekötésre 5 százalék körül fizetnek, míg ugyanez igaz a 6 és 12 hónapos lekötésekre is.
Az egy hónapos lekötésre kiemelkedő kamatot ad még a Porsche Bank, amely 5,15 százalékot kínál, de 1 millió forint felett már 5,55 százalékot ad. Ugyancsak az 5 százalék feletti tartományba van a Konzumbank ajánlata (5,25 százalék), szintén 1 millió lekötés felett.
Úgy tűnik, hogy beerősített kamatoldalon a CIB Bank, ugyanis 3, 6 és 12 hónapos lekötéseknél a második helyen áll a Postabank után. A pénzintézet 5,5 százalékot fizet a 3 hónapos lekötésnél, és 1 millió forint feletti összegekre pedig 5,75 százalékot. Fél évre a CIB 5,61 százalékot ad, és enynyit fizet a 12 hónapos lekötésre is.
A Daewoo Bank továbbra is a kiemelten magas kamatot fizető pénzntézetek között van, 3 hónapra 5,45 százalékot kínál a befektetőknek. Az Erste bank a 3 hónapos lekötésre kínál 5,2 százalékot, amivel kiemelkedik az átlagból, míg az Inter-Európa bank 6 és 12 hónapos lekötésnél az 5,5 százalékkal tűnik ki.
A Raiffeisen Bank továbbra is a magas kamatot fizető bankok között található, de már nem az első helyen áll a kamatszint tekintetében.
A borús képet árnyalhatja, hogy a bankok egy része csökkentette a hitelkamatait is. Igaz, ezzel nem siettek annyira, mint a betéti kamatok mérséklésével. Ráadásul a folyószámla- és áruvásárlási hitelek nagyobb része nem változott, inkább a vállalatok érzékelhettek könnyítést a terheiken.
A CIB Bank már 9,95 százalékra csökkentette a prime rate-et (a legjobb vállalati adósoknak felszámított hitelkamatot), és a Magyar Külkereskedelmi Bank is továbbadta a cégeknek a hitelkamatok csökkentését.
Az OTP az elsők között 5 százalékra vitte le a Lakáshitel 5,5 kamatát, és az FHB Földhitel- és Jelzálogbank is mérsékli márciustól az államilag támogatott, használt lakások vásárlására is igénybe vehető lakáshitelek kamatát. A jelenleg 4,5 helyett 4,25 százalékot kell majd fizetni. Követte az FHB mérséklését a Postabank is, amely február 20-ától 3,96 százalékról 3,71-ra vitte le az ötéves kamatperiódusú, jelzáloglevél-kamattámogatású lakáshitelek kamatát. (LJ)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.