BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Devizapiac

Valamelyest megtört az euró lendülete a tegnapi napon. Az európai devizáért a hétfői 1,1563 dollár után kedd dél körül 1,1521-et adtak a tengerentúli kereskedelemben. A kurzus ilyen irányú változásáért egyrészt a vezető európai tőzsdeindexek csökkenése tehető felelőssé, másrészt azonban jelentős nyomást gyakorolnak az árfolyamra a kamatcsökkentési várakozások is.

Az elmúlt napokban több vezető európai gazdaságpolitikus is a monetáris politika további lazítását sürgette az Európai Központi Banknál, legutóbb Hans Eichel német pénzügyminiszter tett ilyen értelmű nyilatkozatot. A befektetők vélekedése szerint az erős euró kedvezőtlenül hat az európai gazdasági teljesítményre, így rövidesen - feltehetőleg júniusban - az EKB csökkenteni fogja az irányadó kamatokat. Eichel szerint az erős deviza ugyan az olajimport olcsóbbá válásán keresztül kedvező hatásokkal bír, a kamatcsökkentést azonban ő is szükségesnek tartja.

Esett az euró árfolyama a jennel szemben is, egysége a megelőző napi 135,30 után tegnap délben 134,28 jent ért. Egyes elemzők szerint lassan közeleg az európai fizetőeszköz sikersorozatának vége, mások szerint azonban valószínűbbnek tűnik, hogy a megtorpanás ismét csak átmeneti lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.