Diákhitel: csütörtökig igényelhető
Csütörtökig még leadhatják diákhitel-igénylési lapjaikat azok a diákok, akik a 2002/03-as tanév második félévében még nem éltek hitelfelvételi lehetőségükkel. A Diákhitel Központ (DK) tegnap kiadott közleménye szerint ebben a szemeszterben az utolsó folyósítás június 15-én lesz, így a most beérkező kérelmek alapján a hallgatók ezen a napon várhatják majd a hitelösszegeket bankszámláikon. Azok, akik a csütörtöki határidőt elmulasztják, jogosultságuk esetén is már csak a következő tanévtől számíthatnak a havi legfeljebb 25 ezer forintos kölcsönre. A kérelmüket most benyújtók azonban akár a félévenként 125 ezer forintban maximált keret egészét is igényelhetik.
Diákhitelt minden akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben, egyetemi-főiskolai alapképzésben, illetve kiegészítő alapképzésben részt vevő hallgató tagozattól függetlenül, 35 éves korig felvehet. A hitelprogramban részt vevők száma a DK beszámolója szerint a félév kezdetekor meghaladta a 120 ezer hallgatót, az ebben a szemeszterben esedékes első, márciusi folyósításkor az újonnan igénylők száma 2976 volt. A kiutalt összeg ennek megfelelően minden korábbit meghaladó, 6,3 milliárd forint volt. A diákhitelprogram 2001. szeptemberi beindítása óta ezzel együtt márciusig 32,1 milliárd forintot folyósítottak a pénzintézetek a hallgatóknak. A DK korábbi közleménye szerint csökkent a törlesztéssel elmaradók száma is, a kezdeti hatezer nem teljesítő számát a megkeresések hatására ezer fő alá szorították vissza.
Az igénylőlapok a Magyar Posta kiemelt hivatalain túlmenően a folyósításban részt vevő bankok - ÁÉB Bank, Inter-Európa Bank, K&H Bank, MKB Bank, OTP Bank és Postabank -, valamint egyes takarékszövetkezetek fiókjaiban is beszerezhetők.


