Gyorsjelentésekre várva
Bár a Budapesti Értéktőzsde meglehetősen gyengén kezdte a hetet, a nap végére sikerült beleerősítenie, s a BUX 8178,34 pontos záróértéke már 0,81 százalékos emelkedést takar. Az index növekedése viszonylag szerény forgalom mellett következett be, a részvénypiacon mindössze 3,9 milliárd forint értékű papír cserélt gazdát, úgy tűnik a gyorsjelentési hullám előtt kivárnak a befektetők.
A blue chipek közül egyedül a Matáv árfolyama süllyedt, a 840 forintos záróár 0,1 százalékos esést takar. A Mol kurzusa 0,69 százalékkal, az OTP-é 1,1 százalékkal drágult, a Richter jegyzése pedig 1,8 százalékkal erősödött. Az Egisnek - amely egyébként ma publikálja gyorsjelentését - 1,1 százalékos esést kellett elszenvednie, míg a számait szintén ma közlő Démász árfolyama szerény mértékben, 0,2 százalékban emelkedett.
A legközelebbi, decemberi BUX-lejárat értéke 0,10 százalékkal, 8351 pontra csökkent.


