BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódó korrekció

Kismértékben ugyan, de folytatódott a hozamesés a hazai másodlagos állampapírpiacon kedden. A referenciagörbe, egy lejárat kivételével, valamennyi pontjában esett, a legnagyobb mértékű elmozdulás azonban mindössze 6 bázispontos volt. A jelek szerint az elmúlt hét kritikus piaci folyamatai mára stabilizálódtak, a hazai eszközöket érő kedvezőtlen hatások mérséklődnek. Az amerikai kamatemelési várakozások most kissé visszaszorultak, és a lengyel politikai folyamatok által a hazai hozamokra és a forintra nehezedő nyomás is mérséklődött.

A 6 bázispontos napi hozamcsúcsot a hat hónapos hozam mellett a 15 éves is beállította. Az éven belüli hozamok közül a három hónapos 1, a 12 havi pedig 4 bázisponttal mérséklődött, a középlejáratok - a 3 és 5 éves hozamok - pedig 3, illetve 4 bázisponttal estek előző napi szintjük alá. A görbe pontjai közül egyedüliként a 10 éves futamidő nem változott.

Három hónapos diszkontkincstárjegyek aukcióját tartotta tegnap az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A meghirdetett 35 milliárd forintos mennyiségre 76 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, a nem egész kétszeres túlkereslet még nem jelzi a keresleti viszonyok rendeződését. Az aukciós hozamok csökkenése ugyanakkor megtorpant, tegnap a múlt hetivel egyező átlaghozam mellett folyt az értékesítés. Ma 6 hónapos papírokat aukcionálnak 35 milliárd forint értékben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.