Az elmúlt évi több mint 13 százalékos bővülést követően az első negyedév 8,1-es növekedést hozott a hazai biztosítók díjbevételeinél - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) legfrissebb adataiból. A növekedés motorjának ezúttal is a nem életbiztosítások bizonyultak, esetükben 9,4 százalékkal, 100,1 milliárd forintra nőtt az ebből származó díjbevétel, míg az életágnál mindössze 5,1-es javulást jelent az 56,2 milliárdos adat.
A piacvezető pozícióját stabilan őrző Allianz Hungária Biztosító díjbevétele 1,8 százalékkal, 44,3 milliárd forintra csökkent az előző év hasonló időszakához képest. Mint Sipos József, a társaság kommunikációs igazgatója fogalmazott: a mezőgazdasági biztosításoknál megszüntetett állami díjtámogatás nyomta rá bélyegét az első negyedévükre. Ez több milliárd forintos kiesést okozott, amely a piacvezetőnél arányosan a legnagyobb súllyal jelentkezett. A mezőgazdasági piac rendkívüli csökkenése anynyit is jelenthet, hogy egy-két piaci szereplő már a gazdaságilag szükséges méretet nem tudja fenntartani, és ezért ki is szállhat ebből az üzletágból. Másfelől a gépjármű-felelősségbiztosítások piacán tavaly végbement mozgás - mintegy 200 ezren váltottak biztosítót - is éreztette hatását, hiszen az Allianz portfóliójának több mint 2 százalékát vesztette el. Igaz, főként a leginkább kárveszélyes állományt vitték el az új piaci szereplők - jegyezte meg Sipos.
A piac legnagyobb szereplői közül komolyabb lemorzsolódást egyedül az OTP-Garancia Biztosító ért el: 14,8 százalékkal kisebb, 12,2 milliárd forintos díjbevétel folyt be a társasághoz, amely az életbiztosítások terén bekövetkezett 27,8 százalékos csökkenésének köszönhető. A visszaesés az egyszeri díjas bevételek erőteljes csökkenésére vezethető vissza, az ebből származó díjbevétel ugyanis egy év alatt 4,739-ről 1,919 milliárdra apadt.
A kisebb biztosítók közül az Union mintegy 73 százalékkal nagyobb, 2,2 milliárdos díjbevételt tudott felmutatni, míg a Magyar Posta biztosítókhoz 3,1 milliárdos bevétel folyt be, 160 százalékkal meghaladva a bázisidőszak adatát. Nyolcszoros bővülést produkált a DAS Jogbiztosító, míg az Európa Biztosító több mint 57 százalékosat.
Az év első három hónapjában egyébként 70 milliárd forintot fizettek ki károkra a cégek, ami a befolyt díjak kevesebb mint 45 százaléka.
Az idei év hátralévő részében és a következő években a verseny folytatódását várja Sipos József, ami hosszabb távon, különösen a speciális termékek megjelenésének köszönhetően, szerényen oldhatja a piaci koncentrációt. Az Allianz mindenesetre a versenyben komoly programokkal kíván részt venni - tette hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.