BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pálfordulás a hedge alapoknál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ünnepelt sztárokból a befektetési piacok nélkülözött szereplőivé "léptek elő" a fedezeti (hedge) alapok. A magyarázat egyszerű: a konstrukciók első féléves teljesítménye némi kívánni valót hagyott maga után.

A klasszikus, nagy tőkeáttétellel működő s egyúttal magas kockázattal is bíró konstrukciók a hagyományos befektetési alapoknál jobb hozamokkal kecsegtették a befektetőket, az elmúlt három hónap azonban az ágazat számára a legkeményebb időszaknak bizonyult a Long-Term Capital Management 1998. évi összeomlása óta. A Man Group, a világ legnagyobb hedge alapokat kezelő társaságának - amely egyébként a két, londoni tőzsdén is forgó társaság közül az egyik - 11 legnagyobb konstrukciója közül tíz negatív hozamot produkált 2004 első felében - derült ki a Bloomberg adataiból. A lejtmenetnek meg is lett az eredménye: a részvények árfolyama közel 28 százalékot esett április óta. A londoni börzén forgó másik cég, a RAB Capital részvényeinek jegyzése - hasonló okok miatt - év elejéhez képest közel harmadára morzsolódott le.

A részvények árfolyamzuhanása mellett az ágazatban egyéb aggasztó jelek is fellehetők: a nyolcadik legnagyobb hedge alap, a New York-i Andor Capital Management Llc. az elmúlt hónapban vagyonának közel felét vesztette el, miután a gyenge teljesítménye miatt több nagybefektető is megvonta tőle a bizalmat.

A hedge-alapok nimbusza teljesen leáldozóban lenne? Tény, nehéz negyedéven vannak túl a konstrukciók, ám egyes szakértők szerint koránt sincs arról szó, hogy a buborék kipukkadt volna. Az alapok ugrásszerű terjedése mellett több tényező is szólt, s ezek a jövőre nézve is további bővülést vetítenek előre. Ide sorolható a szabályozási környezet: a hedge alapok zömmel off-shore alapításúak, s igen laza a jogszabályi környezet, amit a befektetők örömmel fogadnak el a jobb hozam reményében. Emellett a konstrukciók abszolút hozamokra törekszenek, azaz nem elégszenek meg azzal, hogy csak túlszárnyalják egy adott index teljesítményét. Harmadrészt pedig a konstrukciók a befektetési paletta igen széles síkján mozognak, hiszen devizákba, árutőzsdei termékekbe is fektetnek, származékos ügyleteket kötnek, ez pedig lehetőséget ad a befektetőknek arra, hogy diverzifikálják megtakarításaikat.

A gondot az jelentette, hogy a piaci szereplők rövid távon gondolkodnak, holott a hedge alapok éppen hosszú távra szólnak - vélik a szakértők. A Morgan Stanley is bizakodó: a konstrukciók jelenleg a világ befektetési eszközeinek mindössze másfél százalékát kontrollálják, ám ez az arány a későbbiekben jócskán nőhet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.