Röviden
Többen pályáznak a Telecom Montenegróra
Több cég, köztük a Matáv kapott engedélyt arra, hogy megvásárolja a montenegrói távközlési vállalat, a Telecom Montenegro tenderdokumentációját - írja a Reuters, helyi lapokra hivatkozva. Hivatalosan egyébként tegnap lapzártánk után döntöttek arról, hogy mely cégek vehetnek részt a privatizációs folyamatban. Előzetesen a Matáv mellett a szerb, az osztrák, a szlovén és a cseh telefontársaság is jelezte érdeklődését. (VG)
OTP: újabb lehívás az opciós programban
November 9-én 36 000 törzsrészvényt hívtak le az OTP Bank Rt.-nél működő opciós részvényprogram keretében - közölte az OTP Bank a Budapesti Értéktőzsde internetes honlapján. Így a bank saját tulajdonában lévő OTP-törzsrészvények állománya 10 879 666 darabra változott. (VG)
Apadó Commerzbank-veszteség
A német Commerzbank adó utáni vesztesége 208 millió euróra csökkent a harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 2,3 milliárdhoz képest - közölte az eBroker.hu. Az elemzők most 105 millió eurós adózott eredményre számítottak, a korábban nem ismert egyszeri terhek beszámítása nélkül. A kockázati tartalékolást 199 millió euróra csökkentették a korábbi 273 millióról a Commerzbanknál. (VG)
A Marsh háromezer alkalmazottját bocsátja el
A biztosítási botrányba keveredett amerikai Marsh 400 millió dolláros megtakarítási programról döntött, amellyel előteremtené a fedezetet a várhatóan számottevő felügyeleti bírságra. Ennek első lépéseként alkalmazottainak 5 százalékától, 3000 főtől válna meg világszerte. A Marsh harmadik negyedéves árbevétele 21 millió dollárra zuhant a bázisidőszak 357 milliós adatáról, míg az egy részvényre jutó eredmény 65 centről 4 centre zsugorodott. Ennek hátterében a céltartalékba helyezett 232 millió dolláros tétel húzódik meg. A New York-i főügyész, Eliot Spitzer azzzal vádolja az alkuszcéget, hogy azokat a biztosítókat javasolta ügyfeleinek, amelyek a legnagyobb jutalékot fizették neki. (VG)


