Pénzpiaci kockázatkezelés - a túlélés technikái (IV.)

Egy vállalat számára az árfolyam-kockázati kitettség azt jelenti, hogy a devizaárfolyamok lényeges elmozdulása jelentős - kedvező vagy kedvezőtlen - hatást gyakorolhat a mérleg- és az eredménykimutatás egyes elemeire. Ez az árfolyam-érzékenység onnan ered, hogy a mérleg eszköz- és forrásoldalán, illetve a bevétel és ráfordítások között nem egyforma súllyal szerepelnek a forintban, illetve a különböző devizákban denominált tételek. A termelés arányában jelentős importot és exportot bonyolító kis, nyitott gazdaságban ez az üzleti élet természetes velejárójának tekinthető.

Ugyanakkor egyáltalán nem egyszerű feladat annak meghatározása, hogy egy adott vállalat várható éves eredményét milyen mértékben befolyásolhatja a devizaárfolyamok alakulása. Amellett, hogy Magyarországon az export- és importtételek számlázása nem forintban történik, a ráfordítások oldalán van jó néhány tétel, melynek elszámolása a számla befogadásától a likviditálásig forintban történik ugyan, de az árképzés alapja valamely devizaárfolyam alakulása.

Ilyenek jellegzetesen a devizában lehívott, de forintban folyósított és forintban törleszthető devizahitelek, a lízingszerződések jelentős része, az irodabérleti szerződések, de az az eset is, amikor egy vállalat egy közvetítőn keresztül importál, amely forintban számláz ugyan, de az árazás mindig a beszerzéskor érvényes árfolyamhoz kötődik.

Emiatt a legtöbb számviteli kimutatás önmagában nem alkalmas az árfolyam-kockázati kitettség feltárására, és sok vállalat esetében csak első ránézésre javítja az eredményt az export-forintbevételeket növelő forintgyengülés. Könnyen lehet, hogy az üzleti év végén a mérlegbeszámoló felülírja ezt a várt többleteredményt, mert addig a ráfordításoknál is bekövetkeztek az árfolyamgyengülés miatti költségnövekedések.

A vállalatok nagyságrendjüktől és felkészültségüktől függően védekeznek az általuk legtöbb esetben nem teljesen feltárt árfolyamkockázat ellen.

Az árfolyam elmúlt évekbeli alakulása alapján egyáltalán nem látszik teljesen értelmetlennek, ha egy vállalat nemcsak a könyveit vezeti forintban, hanem a teljes számlaforgalmat is abban bonyolítja le. Az exportbevételt akkor konvertálja forintra, amikor beérkezik, és akkor vásárol eurót, amikor abban kell teljesíteni egy pénzügyi kötelezettséget. A forint euróárfolyama ugyanis az elmúlt négy évben nagy kilengésekkel ugyan, de 250 forint körül ingadozott. A négy év átlagában a vállalat tehát nagyjából ezzel az árfolyammal szembesült, így a kedvező és kedvezőtlen változások kiegyenlítették egymást. Ugyanakkor ilyen magatartás mellett nem zárható ki, hogy két nagyobb ellentétes előjelű, és mindkét esetben kedvezőtlen árfolyam mellett kötött konverziós ügylet (euróeladás 235 forintos és euróvétel 270 forintos árfolyamon) jelentősen rontja a vállalat eredményét.

Magyarországon a legtöbb devizaforgalmat bonyolító cég azonban a forintszámlák mellett egy vagy több devizaszámlát is vezet, így lehetősége van időben elválasztani egymástól a konverzió és a pénzügyi teljesítés időpontját, vagy adott esetben konverzió nélkül a devizaszámláról teljesíteni az ugyanazon devizában felmerülő pénzügyi kötelezettségeket.

Ez azonban önmagában nem tekinthető sem kockázatkezelésnek, sem pénzügyi ráfordítások (konverziós költségek) csökkentését eredményező pénzügyi gazdálkodásnak. Vegyünk sorra egy devizamozgással járó üzleti eseménysorozatot. Ha egy vállalat megszerez egy jelentős exportszállítási szerződést, melynek pénzügyi teljesítése később nem forintban történik, akkor árfolyam-kockázati kitettsége keletkezik, vagyis a vállalatnak spekulatív pozíciója van, hiszen a későbbi devizában történő fizetés forintértéke egyelőre ismeretlen számára. A vállalat szándékai szerint az exportügylet ellenértékét majd a devizaszámlán tartja, hogy alkalmas időpontban, kedvező árfolyamon forintra váltsa, vagy egy még távolabbi időpontban ugyancsak teljesítsen egy ugyanabban a devizában felmerülő pénzügyi kötelezettséget. E magatartásnak több buktatója van:

- Megvárni az átváltáshoz egy kedvezőbb árfolyamot, csak egy újabb spekulatív elemet visz a folyamatba. Ez az euróra és a múltra nézve lehetett sikeres magatartás, de amely vállalat például dollárt tartogat a számláján, az az elmúlt években egyre nagyobb veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni.

- A forint és a főbb devizák közötti jelentős kamatkülönbözet miatt a vállalatok devizaszámlákon lévő likviditása miatt jelentős forint-kamatbevételtől esnek el.

- Ha a vállalat időközben forintlikviditás hiánya miatt mégis idő előtt kényszerül a devizaszámlán lévő összeg konvertálására, akkor eleve megszűnik a természetes fedezettség (a devizabevételek és -kiadások egy adott időszak alatt kiegyenlítik egymást) és a kedvező átváltási árfolyamra való törekvés lehetősége.

Különösen a legutolsó pont mutatja, hogy egy adott gazdálkodási időszak várható devizaforgalma alapján előálló kiegyenlítettség a devizabevételek és

-kiadások között, az úgynevezett természetes fedezettséget csak megfelelő likviditási tartalékokkal és némi kamatveszteséggel lehet fenntartani. Természetes fedezettséget egy nettó devizatöbbletű (nettó exportőr) vállalat úgy is el tud érni, hogy az export ellenértékét részben az exportügylet devizanemében denominált hitellel előfinanszírozza.

Az árfolyamkockázat következetes kezelése, a tervezett vállalati eredmény mentesítése az árfolyamváltozások kedvezőtlen hatásaitól alapvetően csak piaci fedezeti eszközök alkalmazásával érhető el.

Az exportőrök számára a legnyilvánvalóbb lehetőség az exportbevétel határidős eladása, ami ráadásul azzal az előnnyel jár, hogy a pozitív kamatkülönbözet mindig kedvező, vagy kedvezőnek tűnő határidős árfolyamot eredményez. Amely vállalat exporttételei nem érik el a százezer eurós minimális tételnagyságot, az igénybe veheti a Mehib árfolyam-biztosításának egyik módozatát.

Más a helyzet a nettó importőröknél. Az ő esetükben a devizák határidős vétele ugyanezen kamatkülönbözet okán versenyképtelenné teheti őket a belföldi piacon, és ez esetben azt kell mondani, hogy egy következetes fedezeti stratégia végrehajthatósága függ a versenytársak ezzel egybevágó vagy ezzel ellentétes magatartásától. Áthidaló megoldásként az importőrök esetében szóba jöhet a rövidebb távú (negyedéves) devizavételi határidős ügyletek megkötése, mert ez esetben a határidős árfolyam meghatározását szolgáló kamatkülönbözet is csak negyede az évesnek.

A határidős devizaügyletek mindenesetre vételi vagy eladási kötelezettséget keletkeztetnek, előre rögzítik az átváltási árfolyamot, amely lejáratkor eltérhet a napi árfolyamtól. Ez azt jelenti, hogy aki exportőrként, fedezeti céllal megkötött egy ilyen ügyletet, az levédte magát a forint további erősödése ellen, de le is mondott az esetleges nagyobb mértékű forintgyengülésből származó többletnyereségről. A deviza-határidős ügylet a közvélekedéssel ellentétben nem drága, önmagában ugyanis nem kerül semmibe. Amire szükség van a megkötéshez, az egy 5-10 százalékos óvadéki betét, vagy egy azzal egyenlő összegű rendelkezésre álló hitelkeret, az esetleges veszteség fedezésére. A partnerbank ugyanis nem vizsgálja, hogy egy határidős ügylet fedezeti, vagy spekulatív célokat szolgál. Egyébként fedezeti ügylet esetén a határidős kötési árfolyamhoz képest az exporton elnyert többletbevétel vagy veszteség pontosan ellentételezi a határidős ügylet veszteségét vagy nyereségét.