Árfolyam- és kamatkockázat kezelése a tőzsdén
Napjainkban az összes, vállalati ügyfelekkel is foglalkozó kereskedelmi bank kínálatában megtalálhatók az ún. treasuryszolgáltatások, amelyek magukban foglalják az árfolyam- és kamatkockázat elleni védekezést is szolgáló származékos ügyleteket, idetartoznak a határidős, swap- és opciós ügyletek, valamint ezek kombinációi. Habár ezekkel az eszközökkel a vállalatok széles köre mérsékelni tudná a pénzügyi környezet változásainak kitettségét, visszatartó erő lehet, hogy igénybevételükhöz a bankok minimális kötési összegeket írnak elő (pl. határidős devizaügylet kötése általában csak százezer eurónak megfelelő öszszeg felett lehetséges). Ezt az összeghatárt a kis- és középvállalatok tranzakciói sok esetben nem érik el. Kevésbé ismert viszont, hogy a tőzsdén is van lehetőség árfolyam- és kamatkockázat kezelése céljából származékos ügyletek kötésére, ahol a minimális kötésösszeg alacsonyabb a banki ügyletekénél, ebből a szempontból tehát alternatívaként szolgálhatnak a banki treasuryszolgáltatások mellett. A tőzsdei kereskedésnek azonban van néhány olyan sajátossága, amelyet érdemes megismerni, mielőtt egy vállalat úgy dönt, hogy kockázatát a tőzsdén át elérhető ügyletekkel kívánja mérsékelni.
A tőzsde standardizált termékek koncentrált kereskedését szolgálja, ennek megfelelően amíg banki ügyletkötésnél a szerződő felek tetszőleges feltételekben állapodhatnak meg, addig a tőzsdén bizonyos feltételek eleve rögzítettek (ellenkező esetben a lehetséges ügyletek száma korlátlan lenne, és ez ellentmondana a tőzsdei kereskedés logikájának). Ez természetesen vonatkozik a származékos ügyletekre is: határidős üzletek lejárata és a kötési összeg, opciós ügyleteknél pedig ezek mellett a kötési árfolyam is csak korlátozott értékeket vehet fel. A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) és a Budapesti Árutőzsdén (BÁT) kereskedett származékos ügyletek lejárata márciusra, júniusra, szeptemberre, decemberre, emellett pedig a három (BÉT), illetve öt (BÁT) legközelebbi hónapra eshet, ahol a lejárati nap mindig az adott hónap harmadik szerdája. Ezenkívül a BÁT esetében a határidős devizaügyletek körében egyhetes lejárat is létezik.
Amennyiben a lehetséges lejárati időpontok egyike sem esik egybe a fedezni kívánt ügylet (például devizakiadás esedékessé válása) időpontjával, akkor a kockázat teljes fedezése nem valósítható meg - az ilyen esetben követhető stratégiát példánkon fogjuk illusztrálni. További eltérés a banki ügyletektől, hogy azok esetében a minimális kötésösszeg felett tetszőleges értékben köthető meg a származékos ügylet, ezzel szemben viszont a tőzsdén egész számú kontraktusokat lehet csak kötni, ahol viszont egy kontraktus mérete alacsonyabb. Határidős vagy opciós euró-, illetve dollárügyletnél a kontraktus mérete például ezer euró, illetve dollár lehet, míg határidős kamatlábmegállapodásnál a tőkeösszeg tízmillió forint (ellentétben a bankoknál jellemző százmilliós minimális összeghatárral). Devizaopciós ügyleteknél szintén korlátozza a megállapodás feltételeit, hogy a kötési árfolyam lehetséges értékeit a tőzsde határozza meg - a meghatározás azonban úgy történik, hogy mindig lehessen opciós ügyletet kötni a napi árfolyam fölötti és alatti kötési árfolyamokon egyaránt.
A tőzsdei ügyletkötés banki vagy brókeri közvetítéssel történhet, amiért közvetítői jutalékot számítanak fel. Költségek szempontjából azonban fontos előnye lehet a tőzsdén történő kereskedésnek, hogy az ott elért nyereség 50 százaléka mentesül a társasági adófizetés kötelezettsége alól (függetlenül attól, hogy az ügylet spekulatív, vagy fedezeti célú volt-e) - ilyen adófizetési könnyítés a bankok által kínált származékos ügyleteknél nem érhető el. További specialitása a tőzsdei ügyleteknek, hogy azok értékét a Keler Rt. (elszámolóház) minden kereskedési napon kiszámítja, és az előző naphoz viszonyított eltérést az ügyfél letéti számláján jóváírják vagy levonják a közvetítője által, ez elősegítheti az ügylet értékváltozásának könnyebb követhetőségét. A letéti számlán egy minimális összegnek mindig kell lennie, így az ügylet veszteségessége esetén az ügyfél letétfeltöltési felszólítást kaphat.
A kamat és árfolyam alapú származékos ügyletek tőzsdei kereskedésének sajátossága, hogy azok mindkét tőzsdén, tehát a BÉT és BÁT termékkörében is megtalálhatók. Az eddigiekben említett megállapítások egyaránt érvényesek az érték- és árutőzsdén kötött ügyletekre, eltérés csak a két tőzsdén elérhető ügyletek körében van - a tőzsdék várható egyesülésével ez a kettősség meg fog szűnni. Az árfolyamkockázat kezelésében igénybe vehető eszközök egyik köre a határidős devizaügyletek (vagy más néven futures ügyletek), amelyek az európai devizákon kívül az amerikai dollár és japán jen forintárfolyamára, illetve egyes devizák keresztárfolyamára köthetők. Ezen ügyletek körében a BÁT-on szélesebb a lehetséges lejáratok skálája, mint a BÉT esetében. A másik árfolyam alapú származékos ügyletkört a devizaopciók képezik, a forint árfolya-mára vonatkozóan euró/forint és dollár/forint opciók mindkét tőzsdén köthetők - vételi és eladási opciók egyaránt -, ezenkívül ez év januárjától az értéktőzsdén a zloty és cseh korona forintárfolyamára is van devizaopció. Az árutőzsdén a vezető devizák keresztárfolyamára is köthető opció, így kereskedni lehet például euró/dollár vagy font/jen opciókkal is, ezeknél az ügyleteknél azonban a kötésegység mérete magasabb (euróopcióknál százezer euró).
A kamatkockázat fedezését a tőzsdei származékos ügyletek közül a határidős kamatláb-megállapodások szolgálhatják, amelyek egy, három vagy hat hónapos Buborra (budapesti bankközi kamatláb) köthetők. Hogyha egy vállalatnak felvett hitele után például háromhavi Bubor alapú változó kamatot kell fizetnie, és ki akarja küszöbölni a kamatemelkedés kockázatát, akkor ezt megteheti határidős kamatláb-megállapodás vételével - ezzel az ügylettel ugyanis a vállalat a lejáratkor fizetendő változó kamatot fix kamatra cseréli el.
A tőzsdei ügyletek kockázatkezelés céljából való igénybevételében bizonyos korlátot jelent a lehetséges lejárati időpontok szűk köre. Ezt egy példán mutatjuk be, amelyet ábránk is illusztrál: tegyük fel, hogy egy exportőr vállalat 2005. január 12-én kötött exportügyletet, amelynek ellenértéke - százezer euró - július 12-én lesz esedékes. Amennyiben a cég tőzsdén kötött határidős euróeladással kívánja a devizabevétel forintértékét biztosítani, akkor a júniusi és szeptemberi lejáratok közül kell választani a fedezeti ügylet megkötésekor. Ha június 15-i lejáratra (június 3-ai szerda) kötne határidős ügyletet, a hátralévő egy hónap árfolyam-ingadozásának továbbra is ki lenne téve. Megoldást az jelenthet, ha a szeptember 21-i lejáratot választja, a devizabevétel realizálásakor ezt a határidős ügyletet lezárja szintén szeptemberi lejáratú határidős devizavétellel, majd az euróbevételt azonnali árfolyamon átváltja. Ilyen módon a vállalat árfolyam-kockázati kitettsége a határidős és azonnali árfolyamok különbségének változására mérséklődik. (Ha a vállalat szeptemberig nélkülözni tudja a forintlikviditást, akkor az is lehetséges, hogy a devizaátváltást csak a szeptemberi lejáratkor hajtja végre.)
Összességében megállapítható, hogy a tőzsdei származékos ügyletek igénybevétele a kockázatkezelési stratégia kialakítása során leginkább az alacsonyabb értékű minimális kötésegységek, valamint a társaságiadó-előny miatt lehet célszerű, ha a kockázat fedezése viszont banki treasuryügyletekkel is megvalósítható, akkor azok rugalmasabb kondíciói és alacsonyabb tranzakciós költségei miatt általában előnyösebbnek bizonyulhatnak.
