A vállalatkivásárlás nem kisasszonyfutball

Magyarországon az orosz válság nyomán alakult ki olyan helyzet, hogy a nagy pánik közepette a tőzsdei árfolyamok indokolatlanul alacsonyra süllyedtek, de a szavazati jogok korlátozásai (és egyéb hasonló eszközök) miatt nem jelentek meg a felvásárlók.

A tőzsdén privatizált magyar vállalatoknál bevett szokás volt a szavazati jogok korlátozása, az eladó, az állam így akarta megakadályozni, hogy a tőzsdei cégeket külföldi szakmai befektetők azonnal kivásárolják.

Az effajta korlátozások léteznek a nemzetközi gyakorlatban is, ott általában az éppen aktuális menedzsment védelmét szolgálják, hiszen megnehezítik az igazgatóság leváltását a közgyűlésen. Világos volt, hogy ezen a piacon csak akkor érdemes megjelenni, ha valaki képes a szabályok megváltoztatására, ehhez pedig sokszor éppen az állami tulajdonossal kellett egyeztetni. Ezen a terepen indította el az Arago csoport felvásárlási projektjeit. Először a Zalakerámiával próbálkoztak vegyes sikerrel, majd a Pick került a cég érdeklődésének középpontjába. Bár hivatalosan csak 2000 második felében jelentette be az Arago, hogy jelentős tulajdont szerzett a Pickben, a piac már 1999 utolsó negyedévében is felvásárlási jellegű tevékenységet valószínűsített.

A Pick esetében a szavazati korlátozást 5 százalékban szabták mrg, s ez gyakorlatilag bármilyen felvásárlást lehetetlenné tett. Ebben változást a cég aktuális menedzsmentje kezdeményezhetett, azaz bármilyen vevőnek velük kellett megegyeznie. Bonyolította a képet, hogy a Pickben aranyrészvénye volt az államnak, azaz az ÁPV Rt. által delegált igazgatósági tag is beleszólhatott a történésekbe.

2000 tavaszán a Pick közgyűlésén az igazgatóság jelentősen lazította a szavazati korlátozást, illetve zártkörű tőkeemelésre kért felhatalmazást. Mindkét lépés már az új tulajdonos belépésének előkészítése volt, amely utólag teljesen egyértelművé vált. 2000 nyarán azután hivatalosan is megjelent a cégben az Arago, és megkezdte hosszú harcát az egyéb tulajdonosok kiszorításáért.

Ez a harc sehol a világon nem túl szép, és Magyarországon is voltak kevéssé épületes fordulatai. A kis- és a pénzügyi befektetők érdekeit a PSZÁF próbálta képviselni több-kevesebb sikerrel, az Arago ugyanis bőven kihasználta az akkori tőkepiaci szabályozásban meglévő lyukakat. Sok ügyes trükköt bevetett (pl. nagy hitelt vetetett fel a céggel, amelyből azután birtokon belül kerülve óriási osztalékot fizettetett ki saját magának, így finanszírozva a felvásárlást), de ezek a nemzetközi gyakorlatban mind bevett eszköznek számítanak.

A Pick addig folyamatosan romló teljesítménye a tőzsdei kivezetést, az Arago szinte teljes körű hatalomátvételét követően váratlanul javulni kezdett, de ilyenre is akadt már példa szerte a világon. Az igazi kérdés az, hogyan vették rá a Pick igazgatóságát, köztük elsősorban az állam delegáltját a felvásárlást lehetővé tevő alapszabály-módosítások átvezetésére. Az Arago és az ÁPV Rt. viszonya Pick-ügyben a kormányváltást követően igen gyorsan és látványosan javult, ebben vélhetően szerepet játszott, hogy MSZP-delegáltként az ÁPV Rt. igazgatóságában landolt Oláh Lajos, aki korábban a Pick hasonló vezető testületében is benne volt az Arago-időszak alatt.

A Pick megszerzése után az Arago szakmai típusú befektető után nézett: úgy gondolták, hogy a céget jó pénzért el lehet adni külföldi szakmai befektetőknek. Ez az EU húspiaci szabályozási keretei miatt ésszerű felvetésnek tűnt, a csatlakozás után ugyanis sok kisipari vágóhíd megszűnésére lehetett számítani, így a Pick nagyon erős helyzetbe került az exportra termelő sertéstenyésztők között a vágóhíd-kapacitás terén. 2002 végétől már egyre több olyan értesülés is keringett gazdasági-politikai körökben, hogy az Arago legszívesebben az államnak értékesítené a Pick részvényeit, és az ügyletben (finanszírozóként, esetleg közvetett tulajdonosként) a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is szerepet kaphat. A Pick újraállamosításának koncepcióját az az európai modell indokolhatta volna, amelyben a kisebb-nagyobb termelők közösen birtokolják a húsfeldolgozói infrastruktúrát, hogy mindegyikük egyformán hozzáférjen a méretgazdaságosságból és a minőség-ellenőrzésből eredő előnyökhöz. Erre fűzte fel saját koncepcióját a Bábolna, amikor felvetette a szalámigyár megvételét azzal a céllal, hogy a két céget együtt adják el a termelői szövetségeknek. A koncepció elméletben tetszetős, de a végrehajtás körül nagyon sok kérdőjel sorakozott, és a várt állami segítség is elmaradt.

A húsipari társaság megszerzésének a következő felvonásában a R-KO-N Kft. lépett színre, amely egy éve szerzett 25,75 százalékos szavazati jogot biztosító törzsrészvényt a cégben. A Román Gyula érdekeltségébe tartozó kft. - amely a Debreceni Hús Rt. többségét birtokló R-KO-N konszern tagja - az akkori bejelentés szerint pénzügyi befektetőként vásárolta meg a kisebbségi értékpapírcsomagot. Ennek ellentmondani látszik, hogy a Román-érdekeltségek pozíciói később azzal erősödtek, hogy a Magyar Fejlesztési Bank egymilliárd forintért kisebbségi részesedést szerzett a csoporthoz tartozó Debreceni Hús Rt.-ben. Az MFB belépésének lényege - legalábbis feltételezések szerint - az lett volna, hogy Román Gyula többséget szerezhessen a Pick Szeged Rt.-ben. Csányi Sándor megjelenése után viszont visszalépett.

Az OTP első emberének érdekeltségébe tartozó pécsi Délhús Rt. március közepén jelentette be, hogy 31,21 százalékos részesedést vásárolt, és többségi tulajdont is kíván szerezni a 3,27 milliárd forintos jegyzett tőkéjű Pickben. A vételt azzal indokolták, hogy a két cég összehangolhatja termelését, és előnyhöz juthat az alapanyag-beszerzésekben és az értékesítésekben is. Innen kezdve viszonylag simán peregtek az események, hiszen a Délhús már kisebbségi tulajdonrészével is átvette a társaság irányítását, és saját vezetőséget választhatott, miután az áprilisban megtartott közgyűlésen a többségi tulajdonos már meg sem jelent.

Érdekes közjáték - ami felkeltette a PSZÁF vizsgálóinak érdeklődését is, mint utóbb kiderült, nem is alaptalanul -, hogy az Arago időközben két magánszemélynek értékesítette még meglévő tulajdonát. A PSZÁF vizsgálata után az eddigi legnagyobb, magánszemélyekre kirótt büntetés (50-50 millió forint) mellett arra kötelezték őket, hogy Pick-résztulajdonuktól váljanak meg, így megnyílt az út a Délhús előtt a társaság bekebelezéséhez. Az ügyletek során a résztvevők költséget nem kíméltek: a PSZÁF-nak büntetés gyanánt négy tételben összesen 160 millió forintot utaltak pár hónap alatt (30-30 milliót a Délhús és az Arago, a nyilvánosan működő társaságokra vonatkozó befolyásszerzési szabályok megsértése, illetve 50-50 milliót a két magánszemély, a közös befolyásszerzés miatt..)

Így jött létre a hazai húsipar legnagyobb vállalkozása 65 milliárd forinton felüli együttes éves árbevétellel, és talán - egyelőre nem hangoztatott - tőzsdei tervekkel.