Az elemzői várakozások némileg magasabb adózás utáni eredményt vártak az OTP csoport tényleges, 38,1 milliárd forintos második negyedéves profitjánál, ami 0,7 százalékkal lett alacsonyabb az első negyedévinél az IFRS (nemzetközi számviteli szabályok) szerinti konszolidált, nem auditált adatok alapján. A második negyedéves profit 21,3 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának 31,4 milliárd forintos nettó eredményét.
A csoport mérlegfőösszege 4693 milliárd forint lett fél évkor, ez 1083,8 milliárd forinttal, azaz 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ugyanakkor egy 25 millió eurós kölcsöntőke, valamint 10 milliárd forintnyi ügyfélbetét mérlegből való kikerülése miatt csökkent az első negyedévhez képest. Az OTP Bank kamatbevételei 4,7 százalékkal nőttek a második negyedévben, csoportszinten pedig 24,6 százalékkal emelkedtek az egy évvel ezelőtti második negyedévhez képest, és 17,5 százalékkal múlták felül az idei első negyedév bevételeit. Viszont az átlagos mérlegfőösszegre jutó bruttó kamatmarzs 6,52 százaléka 37 bázisponttal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest, de 64 bázisponttal jobb volt az előző negyedévnél. A bankcsoport saját tőkearányos megtérülése még mindig "veri" a világ legtöbb bankját, ám a mostani negyedév 33,6 százalékos ROE eredménye 1,9 százalékkal alacsonyabb az első negyedévinél. Az egy törzsrészvényre jutó adózott profit (IFRS szerint) 521 forintról 590 forintra nőtt.
A hazai hitelintézeti rendszeren belül az OTP mérlegfőösszeg alapján mért piaci részesedése a tavalyi 19 százalékos második negyedévhez képest 17,9 százalékra csökkent. A csoport hitelállománya az egy évvel korábbi 2227 milliárdról 2889 milliárd forintra, 29,7 százalékkal bővült. Ebből a két új hitelintézet - a RoBank és a Nova Banka - belépése után 23 százalékra nőtt a külföldi leányok részesedése. A betétek állománya egy év alatt 21,6 százalékkal, 3145 milliárd forintra, a külföldi leánybankok részesedése a konszolidált betétállományban 15,7-ről 24,6 százalékra nőtt.
Spéder Zoltán alelnök, vezérigazgató-helyettes szerint a csoport tartja a 2005-ös tervszámokat, és eléri az IFRS szerinti, 155 milliárdos, konszolidált, adózás előtti eredményt még akkor is, ha a jegybank esetleg további 50 bázispontot vágna az alapkamatokon év végéig. Az akvizíciós célpontok közül legkorábban a horvát és szerb vásárlás sikerülhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.