BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bizonytalan dollárárfolyam

A dollár mozgását rövid távon nagyon nehéz megjósolni, hiszen az erősödésre és a gyengülésre is nyomós érveket lehet felhozni. A lapunk által megkérdezett szakértők éppen ezért nem várnak túl nagy elmozdulást 2005 végéig.

Az idén jelentősen erősödött a dollár a forinttal szemben, az év elején még 181 forint közeli árfolyam ugyanis július elején 208 forint közelében érte el csúcsát, ez mintegy 15 százalékos erősödést jelentett fél év alatt. A dollár árfolyamának változása egyébként jó néhány tőzsdei társaságnál jelentősen befolyásolja az eredményt. A gépipari cégek mellett a jelentős orosz exportú gyógyszercégek és a Globus is megérezheti változását a nyereségén. Utóbbi cég egyébként az év hátralévő részének egyik legnagyobb kockázatának tartja a dollárárfolyam változását. A félelem azért sem alaptalan, mert a zöldhasút erősítő és gyengítő tendenciák is megfigyelhetők a világban.

Természetesen a forint/dollár árfolyam a dollár és az euró egymáshoz viszonyított mozgásától függ, amelyre több tényező is hat jelenleg, ráadásul ezek teljesen ellentétesek. A dollár erősödését segítheti például, hogy Amerikában jelenleg folyamatosan emelik az alapkamatot, s ez tavasszal jelentős tőkét kezdett el vonzani a helyi kötvényekbe. Ráadásul az év hátralévő részében még három kamatmeghatározó ülést is tart az amerikai jegybank, a Fed, amelyeken további 25 bázispontos kamatemelésekről is dönthetnek. Ez pedig december végére 4,25 százalékos alapkamatot jelenthet, szemben az eurózóna minden bizonnyal változatlan, kétszázalékos alapkamatával. Ugyanakkor a szakértők egyértelműen a fizetési mérleg magas hiányát várják strukturális problémák miatt, ez viszont egyértelműen a nemzeti fizetőeszköz gyengítését vetíthetné előre. Éppen ezért nagyon nehéz megmondani rövid távon, hogy merre mozdul el a dollár árfolyama - véli Nyeste Orsolya, az Erste elemzője -, kérdés ugyanis, hogy az ellentétesen ható erők közül melyik kerül ki győztesen. Az elemző szerint a forint/dollár árfolyam a 196-200 forintos sávban mozoghat 2005 végéig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.