Egy hete a várakozásnál nagyobb, 50 bázispontos kamatvágást hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank, így az irányadó kamat szintje 6,25 százalékra mérséklődött.
A Raiffeisen Bank legfrissebb elemzése szerint fordulat következett be a jegybanknál s ez azt eredményezi, hogy a vártnál nagyobb csökkentéssel nemhogy fogyott volna a kamatvágások tere a következő 12 hónapban, hanem éppen ellenkezőleg, a korábban feltételezettnél még alacsonyabb szintre süllyedhet az irányadó ráta. A jövő év közepére 5 százalékos szinthez közeli irányadó kamatot jósolnak a bank elemzői. Mindezt arra alapozzák, hogy a monetáris tanács megszólaló tagjai korábban azt mondták, hogy az áfa-csökkentés egyszeri hatással lesz az inflációra (erre a monetáris politika nem is kíván válaszolni), most azonban már azt kommunikálják, hogy az inflációs várakozásokon keresztül ez a lépés tartós hatással jár.
A vártnál nagyobb kamatvágás és az elmúlt időszak óvatos monetáris politikájától való egyszeri eltávolodás érdemi hatással járt a kötvénypiacra, mivel 20 bázispontot meghaladó csökkenés volt a hozamgörbe egészén. A lényeg az, hogy a jegybanktól a feltételezettnél nagyobb kamatcsökkentésekre lehet számítani, tehát a kötvénypiaci hozamok csökkenésének is megnőtt a tere. Ez egyértelmű vételi indikátornak tekinthető, még akkor is, ha a bizonytalansági tényezők továbbra is fennmaradnak, és korántsem valószínű, hogy például év végéig minden egyes alkalommal lesz kamatvágás.
A részvénypiacokra az olajár emelkedése vet árnyékot, a vezető magyar részvények közül azonban ez egyedül a Molt érinti jelentősen. Az importgázárak szempontjából - és így a csoport egészét tekintve - a jelenlegi olajár-emelkedés már nem optimális a Raiffeisen előrejelzése szerint. Gondok a negyedik negyedévben lehetnek a gáz potenciális vesztesége miatt. Az OTP-nek a további betétvolumen-csökkenés és kamatvágás rövid távon egyértelműen marzsnövelő és nettókamatbevétel-emelő hatású, s ez tovább fokozza a részvény vonzerejét a regionális bankokhoz képest. Ezenfelül az MTelekomot mint osztalékpapírt javasolja vételre a Raiffeisen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.