BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy időre jegelték a nyereséget

Legkorábban 2007-re vár nyereséget a Fevita-termékek forgalmazója. Ehhez azonban komoly költségracionalizálásra és a forint árfolyamának gyengülésére is szükség lesz - mondta lapunknak Baráth Zoltán, a cég vezérigazgatója.

A Székesfehérvári Hűtőipari Rt. (Fevita) 157 millió forintos veszteséget halmozott fel az idei év első felében. Ráadásul a rövid távú kilátások sem túl rózsásak, hiszen a cég élére július közepétől kinevezett vezérigazgató, Baráth Zoltán legkorábban is csak a 2007-es évtől remél nyereséget. A profit eléréséhez viszont több tényezőnek is meg kell változni.

A profit eléréséhez a társaságnál komoly költségcsökkentési programba kezdtek, s ennek eredményeként a 314 fős létszámot jóval 300 alá akarják csökkenteni. Ezzel egy időben jelentős átalakítás zajlik a termékszerkezetben is. Sok olyan termék van ugyanis, amelynek az előállítása jelenleg gazdaságtalan, ezért vagy teljesen, vagy egy időre szüneteltetik a termelését. Az átalakítás eredményeképpen például az idén gyümölcsöket már át sem vettek a termelőktől, és fokozatosan leállnak a készételek gyártásával is. E termékek főleg az erős forintnak köszönhetően váltak gazdaságtalanná.

Baráth Zoltán elmondta, a Fevita is ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint az egész magyar feldolgozóipar, vagyis az erős forint miatt nagyon olcsón jön például Szlovákiából, Lengyelországból és Szerbiából is a fagyasztott termék. Belföldön ennek hatásásra az első fél évben a mennyiségi eladások növekedése mellett négyszázalékos árbevétel-csökkenést szenvedtek el.

Ennél is nagyobb mértékben, 17 százalékkal csökkent az exportbevétel. Az erős forintárfolyam miatt ugyanis nehezebbé vált a kivitel is, s ez komoly gondokat okozott a cég stratégiai termékénél, a sárgarépánál, amit más országokból fél áron értékesítenek.

A költségcsökkentések mellett tehát mindenképpen szükség van egy gyengébb forintárfolyamra is. Már az is megfelelne cége számára, ha egy kicsit eltávolodna a sáv erős szélétől, és a 255-260 forintos sávban tartózkodna az árfolyam az euróval szemben. A cég évente kilencezer tonna terméket exportál, ennek 90 százalékát uniós területre.

A vezérigazgató szerint a problémák megoldásához ágazati szinten kellene megoldást találni, az ugyanis senkin sem segít hoszszú távon, ha csupán egy-egy szektor érdekeivel foglalkoznak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.